Engedélyezi az egyik menekülteket szállító hajó kikötését Olaszország

külföld
2022 november 08., 12:58
comments 6

Négy tengeren várakozó, menekülteket szállító hajóból az egyiknek Olaszország engedélyezi a kikötést. Egy hét várakozás után a Rise Above fedélzetén rekedt 89 ember partra szállhat.

Három további hajó egy-két hét elteltével is kénytelen a vízen vesztegelni, miközben a fedélzeten egyre rosszabb körülmények között kell várakozniuk a menekülteknek. Az olasz kormány eddig csak a gyerekek és az orvosi segítségre szoruló utasok partraszállását engedélyezte. A menekültek a fedélzeten és a padlón alszanak, terjedni kezdtek köztük a fertőzések és a rüh, miközben az élelmiszer- és gyógyszerellátmányok fogytán vannak.

photo_camera Fotó: VINCENZO CIRCOSTA/AFP

Giorgia Meloni miniszterelnök azt mondta, megakadályozza, hogy az embercsempészek „döntsék el, ki léphet be Olaszországba”. Kormányát többen is bírálták, a Mission Lifeline német jótékonysági szervezet elítélte, hogy „méltatlan politikai játszmáknak” teszik ki a menekülteket.

photo_camera Fotó: VINCENZO CIRCOSTA/AFP

Chiara Cardoletti, az ENSZ menekültügyi biztosának olasz képviselője azt mondta, Olaszország túl sokáig állt a menekültválság frontvonalán. „Olaszországot nem szabad egyedül hagyni, az EU-nak előre kell lépnie, és megfelelő, gyorsabb megoldásokat kell találnia” - nyilatkozta a BBC-nek.

Hétfőn három ember ugrott a vízbe az egyik hajóról, miután megtagadták tőlük a kiszállási engedélyt. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.