Csak nagyon ritkán lehet nyilvánosan látni a miniszterelnök legnagyobb lányát, pedig a hírek szerint Orbán Ráhelnek nagy befolyása van a turisztikai iparra: már évekkel ezelőtt részt vett a Magyar Turisztikai ügynökség új országmárkájának kialakításában, 2018-ban előkerült egy hangfelvétel arról, ahogy állami pénzekről egyeztet turisztikai tisztviselőkkel, idén májusban az egyik barátnőjét, Jakab Zsófiát nevezték ki az állami pénzeket elosztó Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettesének, valamint a hazai szállodák minősítése is egy olyan testülethez került, aminek a tagjai Orbán Ráhel és Tiborcz István üzleti köreiből kerül ki.
Éppen ezért a pénteki Brandfestiválon megkérdeztük tőle, milyen befolyása van a Magyar Turisztikai Ügynökségre:
Egyébként a miniszterelnök lánya pénteken egy olyan marketingfesztiválon adott elő az Etele Plázában, ahová 125 ezer forint volt a belépő.
Itt arról beszélgetett a Magyar Marketing Szövetség alelnökével, Papp-Váry Árpáddal, hogy már 16 évek kora környékén kitalálta, hogy a turisztika-vendéglátásban képzeli el a jövőjét. Szerinte ez részben annak is köszönhető, hogy gyerekkorában a szülei nagyon sokat vitték kirándulni. „Bejártam a Kéktúrának egy jelentős részét és a vidéki nagyvárosok többségét is megismerhettem.” Már a gimnázium után a svájci École Hoteliere Lausanne turisztikai magánegyetemre szeretett volna járni, de „francia és angol nyelvet kértek, én viszont német olasszal végeztem el a gimnáziumot, ezért nyilvánvalóvá vált, hogy valami B-tervre van szükség, ezért 18 évesen elmentem Párizsba bébiszitterkedni, hogy megtanuljak franciául. Majd hazajöttem, és elkezdtem a Corvinust. Ez lett a B-terv” - mesélte a fordulatokkal teli egyetemista éveit.
Orbán Ráhelnek végül kellett letennie az eredeti tervéről, mert 2015-ben csak elkezdhette lausanne-i École Hoteliere Lausanne 2015-ös Executive MBA osztályát, ahol akkor is több mint 15 millió forintos tandíjat kellett fizetni. Mivel a miniszterelnökként elhelyezkedett apjának a vagyonnyilatkozata szerint akkoriban sem voltak megtakarításai, Orbán Ráhel megírta a mára legendássá vált posztját arról, hogy férjével, Tiborcz Istvánnal saját lábukon állnak, saját erejükből boldogulnak, saját életüket élik.
A pénteki beszélgetésen ezek a részletek persze nem kerültek elő. Az elmondottakból inkább az a karriertörténet bontakozott ki, amiben Orbán Ráhel szívós munkával előbb a Kempinski Hotelben, majd Zsidai Roy cégeinél és a Sziget Fesztiválon dolgozott, és folyamatosan tapasztalatokat szerzett. Majd egy nagy ugrással ott tartottunk, hogy hirtelen az övék lett a Dorottya-ház, amit Tiborcz István cége ötcsillagos luxusszállodává alakított át. (Igaz, ehhez 2019-ben kaptak az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banktól 8,4 milliárd forint kölcsönt.)
Orbán Ráhel a beszélgetésen nem is a pénzszerzés nehézségeire panaszkodott, hanem inkább azt mondta el, milyen kemény meló volt a brandépítés és a Hotel Dorothea nevének kitalálása: „Mi magunk is sok nevet hoztunk, de végül azért lett Dorothea, mert ez az épület a Dorottya utcában található. Egy kicsit tanácstalanok voltunk már. Szerintem sok mindenkivel megtörtént, hogy annyiszor végigment rajta, már annyiszor nem találta meg a megoldást, és van egy úgynevezett elakadás. És akkor egy kicsit arrébb tettük, és végül. nem is tudom, kinek volt az ötlete, hogy kezdjük megnézni a környéket, miért Dorottya utca, kiről van elnevezve. Akkor rájöttünk, ő Württemberg Dorottya, aki József Nádor felesége volt.” Ekkor jöttek rá, mekkora szerepe volt József nádornak abban, hogy
„Budapest egy vidéki városból egy európai kultúrvárossá nőhesse ki magát”.
(József nádor épületeinek egyébként az Orbán család többi tagja is nagy rajongója, a Fejér megyei Hatvanpusztán a főherceg egykori majorságát alakították át egy hatalmas épületkomplexummá.)
Végül a beszélgetés utolsó kérdésénél hangzott el, hogy nem egyszerűen a BDPST Koncept Kft. ügyvezetőjét és creative direktorát hallgatjuk, hanem Orbán Ráhel a miniszterelnök lánya is. Itt elmondta, mi az ő narratívája erről:
„Nem tudom megmondani, milyen lehet az, amikor az életének majdnem a felét nem a miniszterelnök lányaként tölti. Talán a legnagyobb hatása arra volt, hogy mindig kicsit túl kellett teljesítenem, hiszen nagyon sok előítélet ért, de ennek csak egy része negatív. Vannak pozitív előítéletek is. Tehát már csak magam miatt is úgy érzem, hogy túl kell teljesíteni, és ez a maximalizmus megjelenik a munkámban. De nyilvánvalóan én vagyok egy feleség, egy társ, három kisgyerek édesanyja és egy csapat vezetője, úgyhogy az én narratívám az ez, ha meg kell fogalmaznom.”
Egy titokban készült hangfelvételt tett közzé Facebookon az Együtt elnöke.
Felkészültek a rezsiszámlák növekedésére az ország leghíresebb "majorságában", napelemek is felbukkantak a 18 focipályányi birtokon. Kezd zöldbe borulni az elmélkedősétány is.
A turisztikai ügynökség vezetője beszélt róla, hogy a miniszterelnök lánya is részt vesz a stratégiaalkotásban.
A miniszterelnök lánya egy konferencián beszélt arról az egyetlen esetről, amikor úgy érezte, hogy konfliktusba került a munkája és a családi háttere.
A miniszterelnök lánya Lausanne-ból írt a Facebookra arról, hogy mit ért el, miután, mint írja: „ellenzéki pártok és politikusok rajtam keresztül intéztek támadást Édesapám, Magyarország miniszterelnöke ellen”.
Kell a pénz, mert úgy alakult, hogy komplex nagyberuházások vannak folyamatban a belvárosban.
Megkérdeztük a külügyminisztert, mekkorát hibázott Gulyás Gergely a kormányinfón. Szijjártó nem tud arról, hogy az általa is megosztott kép az ukrán zászlós akcióról provokáció eredménye lenne, azt viszont állítja: ha az oroszok beavatkoznának, arról ő tudna.
Áprilisban meglepően magas arányban mehetnek el szavazni azok a fiatalok, akik már az Orbán-rendszerben szocializálódtak. Szabó Andrea szociológust kérdeztük arról, hogy áll a Z generáció a közélethez, és megnéztük azt is, hogyan vesznek részt a kampányban az ifjúsági szervezetek.
Ajánló: A Kormányinfón arról is érdeklődtünk, segítenénk-e Trumpnak az iráni háborújában, és mit gondolnak arról, hogy a Tisza-ellenes kampányuk alapjáról, az indexes dokumentumról kiderült, hogy kamu az egész.
A szervezet fővárosi elnöke ugyanarról a Bajcsy-Zsilinszky úti erkélyről nézte a Tisza Párt március 15-i felvonulását, mint azok a fiatalok, akik aztán kifeszítettek egy ukrán zászlót a Nemzeti Meneten.
Másfél évtizeden át járt ki a Kossuth-térre az ellenzéki közönség, hogy tiltakozzon az egyre keményedő rendszer ellen, szinte teljesen hiába. Magyar Péter megjelenésével váratlanul minden megváltozott: stratégiával is rendelkező kihívója lett a hatalomnak. Mi lehet ebből? A stúdióban Plankó Gergő és Ács Dániel.