Egyedül lakni fiatal tanárként? Az elképzelhetetlen

oktatás
2022 november 17., 09:31
comments 1

Zalahaláp az egyetlen falu, ahol a teljes tantestület csatlakozott az oktatási tiltakozáshoz. Az október 27-i sztrájk napján élőláncot alkottak, majd molinót tartottak maguk elé azzal a felirattal: „Ki fog tanítani?”

A 31 éves Merse Ferenc az iskola legfiatalabb tanára, és az egyetlen, aki a nyilvánosságot is vállalta. A 444-nek elmondta, hogy „nagy a nyomás a tanárokon a központból”, saját megszólalását is kockázatosnak tartja. Nem szívesen ment bele konkrétumokba, de annyi kiderült, hogy a tiltakozásnak a tankerületben is volt visszhangja. (November óta Fenyvesi Zoltán irányítja a tankerületet, aki áprilisig fideszes országgyűlési képviselő volt.)

Szerinte a tüntetéssorozat messze nem csak a pénzről szól, mégis: 240 ezer forintos fizetéséből el se tudja képzelni, hogyan tarthatna fenn saját háztartást. Most az öccsével és a sógornőjével él Sümegen, onnan buszozik nap mint nap Zalahalápra.

photo_camera Merse Ferenc Fotó: Németh Dániel/444

Három éve végzett földrajz-történelem szakon, de kénytelen biológiát is tanítani, mert nem találtak megfelelő végzettségű tanárt. Nincs elég napközis tanár sem, az énektanár máshonnan jár át hozzájuk, az angoltanárok folyton cserélődnek, logopédust pedig több éves keresgélés után találtak, igaz, elmúlt már 60 éves.

Merse Ferenc szerint akkor lehetne igazán ütőképes a tiltakozássorozat, ha „mindenki összefogna és polgári engedetlenkedne”. Mint mondta, épp azért vállalt kockázatot a szerepléssel, hogy „minél többen álljanak ki, és vállalják fel”. Szerinte fontos lenne, pláne kistelepüléseken, hogy a polgármesterek is nyíltan támogassák őket.

A kormánytól azt várja, szánjon végre több pénzt az oktatásra, és kövesse Klebelsberg Kunót, aki „elvileg a példaképük”. De a tiltakozás szerinte nem a kormányról és nem is a pártokról szól: akkor is tüntetnének, ha nem a Fidesz lenne hatalmon.

Mit gondolnak a zalahalápiak a sztrájkról? Milyennek látják az oktatást? Milyen gondok sújtják a községi iskolákat? Riportunk teljes egészében olvasható előfizetőink számára.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.