Vidnyánszkyékban a rossz szándék megvan a változtatásra, de aztán a lendület valahol mindig elfogy

vélemény
2022 november 25., 12:33

Vidnyánszky Attila rendezésében A liberalizmus diszkrét bája is jön a Nemzetibe - írta az Origo még 2020-ban. Rég vártam így bemutatót, mert a címen túl a beharangozó is ambiciózus színházművészetet ígért: „Emberi történetünk megért arra, hogy térben és időben újra megmérettessék (...) Vajon meddig kell leereszkednünk, hogy a tölcsérszerűen szűkülő alvilág mélyén, végre megleljük a Mennyországot?”

Hogy meddig kell ereszkednünk? Sosem derült ki.

Hiába frissítettem hónapról hónapra a Nemzeti műsorát, A liberalizmus diszkrét bája sosem került színpadra. El lett sumákolva.

Azért hánytorgatom ezt most fel, mert Vidnyánszky Attila nemrég vihart kavaró kijelentéseket tett a Belvárosi Polgári Szalonban. Például, hogy 2020-ban az SZFE -„hisztéria” azért tört ki, mert ők akkor valójában a liberálisok utolsó utánpótlásképző bázisát foglalták el. (Pont Vidnyánszky maga nem nagyon foglalt el semmit. Eleve oda se mert menni az egyetemre, hogy a diákok szemébe nézzen. Maga helyett kivezényelte Svejket, a derék katonát.)

Olvasd tovább 4 forintért!

Az első 1000 új előfizető most szinte ingyen kipróbálhatja, milyen a Kör tagjának lenni.

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.