• Három éve küzd a közéleti hetilapok vészesen zsugorodó piacán a legfiatalabb független sajtópróbálkozás, a Jelen.
• A 168 óra és a Népszabadság volt újságírói által alapított hetilap inkább hasonlít civil szervezethez, mint üzleti vállalkozáshoz.
• Hiába reménykedtek közéleti pezsgésben az önkormányzati választások után, Lakner Zoltán főszerkesztő szerint ma messzebb vagyunk a demokrácia helyreállításától, mint valaha.

Emlékezetes ultrapopulista Facebook-performanssszal demonstrálta híveinek Orbán Viktor tavaly nyáron, micsoda aljas hazugságokat állít róla megint „Soros Gyuri bácsi”, amikor „fölpakolta valami sajtószabadság ellenségeinek listájára”. (Valójában a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet listázta Orbánt, a sajtó függetlenségét támadó poltikai vezetők között.) A miniszterelnök, nyomában hű videósával spontán lebattyogott egy józsefvárosi újságoshoz, és vásárolt néhány ellenzéki lapot. A videóetűdben szó esik 168 óráról, ÉS-ről, HVG-ről, Narancsról, Népszaváról. Mint később kioknyomoztattatott, 168 óra és Narancs valójában nem is volt (ad notam: „Pisztácia kifogyott…”), arról nem beszélve, hogy a 168 órát akkor már aligha lehetett ellenzékinek, egyáltalán, létező hetilapnak nevezni. A Hócipő kis példányszámú, kétheti szatirikus lap. A közéleti napilapok között már olyan egy sincs, amely ne függne valami módon a kormánytól. Két hetilapot talált volna még Orbán, ha jobban utánanéz: a Magyar Nemzet disszidensei által alapított Magyar Hangot, és a 168 órás/ népszabadságos újságírók menekülőprojektjét, a Jelent. Öt azaz öt darab hetilap – ebből egyetlen (a HVG) éri el a harmincezeres példányszámot, két másik tízezer példány körül van, kettő alatta. Ennyi a nyomtatott sajtószabadság.

A 168 óra halála

Ennek a mikropiacnak a Jelen a legújabb szereplője. 2020-ban alapította tucatnyi újságíró az egykori Népszabadság és a 168 óra szerkesztőségéből. A történet 2019 őszén indult, amikor távozott az akkor még tízezer példányos 168 órától Tóth Ákos főszerkesztő, majd nyomában a lap szinte minden meghatározó munkatársa.

Mellékszál, de két bekezdést érdemes rászánni, mivel a baloldali, balliberális közönség számára évtizedeken át meghatározó hetilap sorsa is szép illusztrációja az orbánizmus sajtóviszonyainak. A 168 órát kiadó Telegráf Kft.-ben 2015 őszén szerzett többségi tulajdont a Brit Média Befektetési Kft. Az alapító főszerkesztő, Mester Ákos a helyén maradt, az új tulajdonos biztosította a szerkesztőséget és a közönséget arról, hogy a lap irányvonala nem változik. A sajtópiacon lendületes terjeszkedésbe kezdő Brit Média (később majd részvénytársasággá válik) az egyébként elég jó kormánykapcsolatokat ápoló, Köves Slomó-féle EMIH-hez kötődő vállalkozás. (Év elején Rényi Pál Dániel „Baloldalinak látszó médiacsoportot tolnak százmilliókkal Rogán Antal hivatalából” című cikkében bogozta a messzire nyúló szálakat, érdemes tanulmányozni.) 2016 elején a már Brit-tulajdonba került 168 óra leigazolta a Népszabadságtól Tóth Ákost. (Akkoriban már a Népszabadságnál is érezni lehetett, hogy rossz vége lesz a tulajdonosváltásoknak, a piacvezető politikai napilapot alig fél év múlva zárták be.) Mester Ákos pedig március végén, vezércikkben búcsúzott a főszerkesztői pozíciótól, de a lap közelében maradt, a tulajdonos Brit Média szakmai tanácsadójaként. Tóth nagy lendülettel kezdte átalakítani a lapot, új csapatot toborzott: a 168 órához került több volt népszabadságos, és Lakner Zoltán is, aki korábban baloldali politikai elemzőként szerzett ismertséget.

A lendület és az építkezés – bár kisebb anyagi viták, fizetési csúszások addig is előfordultak – alig három évig tarthatott. Tóth 2019 szeptemberében bejelentette távozását. A felmondást nem indokolta, de sorra jelentek meg spekulációk politikai típusú nyomásgyakorlásról, illetve finanszírozási nehézségekről. Tóth Ákos utóda, Rózsa Péter – aki a szintén Brit-tulajdonba került Klubrádióval fűzte volna szorosabbra az együttműködést – már csak pár hónapot tölthetett a lap élén, egy Orbán-fotó miatt kirúgták, majd elkezdődött a szerkesztőség teljes leépítése. Jellemző módon egy szubkomikus jelenet erejéig föltűnt még a színen az Index-elfoglalásban felejthetetlent alakító Szombathy–Sztankóczy duó is, de 2022 tavaszára már gyakorlatilag kiürült a szerkesztőség, augusztusban pedig felfüggesztették az addigra pár ezresre csökkent példányszámú hetilap kiadását.

Előbb újság, aztán üzleti terv

„Amikor Ákos fölállt, azonnal kiderült, hogy ez a másfél tucat ember továbbra is szeretne együtt dolgozni, ha az előkészületekhez nem is tud mindenki rögtön csatlakozni. Előbb döntöttük el, hogy legyen újság, minthogy készült volna bármilyen üzleti terv” – mondja Lakner Zoltán, aki végül Tóth Ákossal és Krajczár Gyulával (a 168 óra, illetve korábban Népszabadság volt főszerkesztő-helyettesével) együtt alakított kft-t, és hármójuk pénzéből indították a Jelen hetilapot. Lakner lett a főszerkesztő, Krajczár a helyettese.

„Úgy éreztük, pont jó időben vagyunk. Az ellenzéki siker az önkormányzati választásokon hozott némi pezsgést, abban bíztunk, hogy élénkülhet a kormánykritikus közélet, illetve megnyílhatnak az ellenzéki önkormányzatoknál bizonyos közületi reklámbüdzsék.”

A remények nem igazolódtak. Az ellenzéki önkormányzatok pénzügyi mozgástere minimális volt, azt is visszavágták több körben, illetve az újonnan megválasztott települési vezetések híján voltak bármiféle hossszabb távú politikai stratégiának. A hónapok teltek, induló tőke nem volt, és akkor kitört a koronavírusjárvány, 2020 márciusában hetekre bezárt az ország. Közben a cég már állt, az emberek dolgoztak, a kevéske pénz égett.

Végül 2020 májusában jelent meg az első lapszám. Az indulás a körülmények ellenére – még a járvány közepén vagyunk – biztató volt. „Úgy számoltunk, hogy a print piac ugyan szűkül, de az eladott példányok árbevételéből el lehet tartani egy kis szerkesztőséget. Ha a Magyar Hang példányszámának a felét elérjük, már jók vagyunk” – mondja Lakner. A Magyar Hang egyébként 10 000 és 13 000 példány között fogy.

Van legalább kétmillió ember

A Jelen azóta „közepes jövedelmi csapdába került” a főszerkesztő szerint. A példányszám stagnál, hirdetők alig, a terjesztés probléma, és lejátszódott párszor a kormánytól független médiacégeknél igen gyakori eset, amikor a lapot némi hirdetéssel, sőt inkább csak barterral támogató vállalkozónak valamelyik üzleti partnere egyszercsak jelzi, hogy nem lesz ez így jó, mert ilyen vagy olyan megrendelést bukhat.

Közben a papír- illetve a nyomdaárak is elindultak meredeken fölfelé, nyomukban a kiadó Liberty Press Kft. tartozásai. (Az Opten céginformációs adatbázisa szerint tavaly csaknem 80 millió forint volt a veszteség.) A főszerkesztőtulajdonosok szerint a mínusz nagy része nyomdai adósság, nem menedzselhetetlen, költségcsökentéssel, átszervezéssel megoldható.

Nem segített a 2022-es választási eredmény, a negyedik kétharmad sem: az ellenzéki közönség apátiába süllyedt, elfordult a közélettől. Ennyit az önkormányzati választás után remélt „közéleti pezsgésről”. „Mára messzebb kerültünk a demokrácia helyreállításától, mint valaha” – mondja Lakner, de hozzáteszi, hogy a csapatnak egyáltalán nem szegte kedvét az áprilisi katasztrófa és a nyári ellenzéki depresszió. „Van az emberben egy nyugtalanság. Vagy dac. Nem tudsz együtt élni azzal, hogy a hazugságok nincsenek megcáfolva… És azért azt látod, hogy még mindig van legalább kétmillió ember, akit azért érdekel, hogy tényleg mi történik az országban.”

Nyárra átszabták a print lapot, csökkentették az oldalszámot, sűrűbbre vették, a hetilapos szerkesztőségi működésről online működésre álltak át. Az interneten mégis több a lehetőség, mint a printpiacon. Nem próbálnak hírportált imitálni, ritkább, de mélyebb, informatívabb anyagokkal akarnak láthatóvá válni az online térben. Illetve hallhatóvá is: hamarosan tematikus podcast-sorozatot indítanak.

Bevételt inkább csak az olvasóktól várhatnak, a paywall-paradoxont (az olvasói bevételhez paywall/előfizetői modell kell, ez viszont az oldal láthatóságát csökkenti) egyesével árult cikkekkel próbálják feloldani. Tehát nemcsak havi előfizetést vehetnek az olvasók (1500-ért), hanem egyes cikkeket is, olcsón, 199 forintért.

A lelkesedés nem fogyott ki, a csapat egységes. A Népszabadságnál és a 168 óránál megtapasztalhatták milyen a rossz tulajdonos, és most mindenki élvezi, hogy nincs felsőbb hatalom, amelyik megmondhatná, mit szabad és mit nem. Viszont a tőke nélküli kisvállalkozás sem éppen kényelmes élet. „Jogilag nem vagyunk nonprofit, de végülis azok vagyunk. Nincs arra szándék, hogy valaha is bármilyen profitot vegyünk ki ebből a lapból. Ez sokkal inkább civil szervezet, mint piaci vállalkozás. Tulajdonképpen hiányzik is a piaci gondolkodás belőlünk, a saját bőrünkön tanuljuk, hogy ez mivel jár.”