Kivégezték az iráni tüntetések egyik résztvevőjét

külföld
2022 december 08., 08:44
comments 2

Részt vett egy teheráni utcai demonstráción, ami akadályozta a közúti forgalmat, majd egy machetével rátámadt a biztonsági erők egyik tagjára Mohszen Sekari, ezért kivégezték. Ő az első tüntető, akit Iránban kivégeztek a szeptember 16. óta országos demonstrációk résztvevői közül.

Fejkendő nélküli fiatal tüntető lány október 26-án, a Mahsza Amíni sírjához vezető úton
photo_camera Fejkendő nélküli fiatal tüntető lány október 26-án, a Mahsza Amíni sírjához vezető úton Fotó: -/AFP

Az iráni igazságügyi minisztériumhoz közel álló Mizan hírportál csütörtöki jelentése szerint a férfit szeptember 25-én vették őrizetbe, és ügyében november 20-án hozott ítéletet a teheráni Forradalmi Bíróság, aminek tárgyalásai rendszerint zárt ajtók mögött folynak. A bíróság a férfit mint az „Isten, illetve az állam ellen hadakozó bűnöst” ítélte el. Az 1979-es iszlám forradalom óta számos halálbüntetést szabtak ki erre hivatkozva Iránban.

Aktivisták arra figyelmeztettek, hogy hamarosan további kivégzésekre is sor kerülhet, mivel az ügyészség közleménye szerint legalább hét embert ítéltek már halálra a demonstrációkban vállalt szerepük miatt. „Mohszen Sekari kivégzésére határozott választ kell adni, különben naponta számolhatunk a tüntetők kivégzésével” - írta Mahmud Amiri-Moghaddam, egy oslói székhelyű iráni emberi jogi szervezet igazgatója.

Iránban Mahsza Amíni 22 éves kurd nő halálát követően robbant ki országos tiltakozás. Amini nem viselte az előírásoknak megfelelően a kötelező muszlim kendőt, ezért az erkölcsrendészet őrizetbe vette. Fogva tartása alatt kómába esett és szeptember 13-án meghalt. Szemtanúk szerint a hatóságok megverték. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.