Az ukrán külügyminiszter szerint jogukban áll orosz területeket támadni

háború
2022 december 09., 10:15
comments 10

Bár az ukrán vezetés még nem ismerte el, de az oroszok és a nyugati szövetségesek szerint is az ukránok állnak a dróntámadások mögött, amiket nemrég három oroszországi katonai reptér ellen követtek el. Dmitro Kuleba a Wall Street Journalnek általánosságban azt mondta, hogy elsődlegesen a megszállt területeken talható célpontokra koncentrálnak, „de természetesen az a felfogás, hogy Oroszország bármit megtehet Ukrajnában, amit technikailag megengedhet magának, míg Ukrajnának nincs ugyanez a joga, koncepcionálisan, erkölcsileg és katonailag téves”.

Ukrajna ígéretet tett az amerikaiaknak, hogy nem használ tőlük kapott fegyvereket az oroszországi célpontok támadásához. Ugyanakkor Kuleba szerint ez a megállapodás nem érvényes a Krímre, hiszen azt nemzetközileg szinte mindenki ukrán területként ismeri el.

photo_camera Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Fotó: SERGEY DOLZHENKO/AFP

Bár Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn arról beszélt, hogy a február 24-e előtti területeinek visszaszerzésében támogatják Ukrajnát, az ukrán vezetés a 2014-ben megszállt Krímet is visszafoglalná az oroszoktól. Kuleba azt mondta, a világnak nem lenne szabad félnie Oroszország szétesésétől. „Ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, hogyan segíthetnénk Oroszországnak túlélni és a nemzetközi közösség normális tagjává válni, ideje elfogadni, hogy ez az Oroszország nem lehet a nemzetközi közösség normális tagja.

Nem hiszem, hogy a világ szétesik, ha Oroszország szétesik. De az orosz nép lesz az, aki szét fogja bontani az országát, ahogyan ez az Orosz Birodalommal is történt.”

Emlékeztetett arra, hogy George H.W. Bush 1991-ben arra figyelmeztette az ukránokat, hogy őrizzék meg a Szovjetunió egységét, óvakodjanak az öngyilkos nacionalizmustól, és hagyjanak fel a függetlenségi törekvéseikkel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.