Peking üzenete az EU-nak: Vegyetek példát Magyarországról!

POLITIKA
2022 december 15., 10:41
comments 27

Kedden videótárgyalásokat folytatott Vang Ji kínai és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, és bár az MTI a magyar miniszter Facebook-posztja alapján csak a tárgyalások megtörténtéről számolt be, a kínai kormány tájékoztatásából kiderül, hogy virtuálisan alá is írtak egy megállapodást az Egy Övezet, egy Út nevű kínai nemzetközi fejlesztési projekthez kapcsolódó kormányközi együttműködési bizottság felállításáról, az EU tagállami közül elsőként.

Az Egy Övezet, egy Út egy gigantikus léptékűnek szánt beruházási és infrastruktúra-fejlesztési projekt, mely révén a Hszi Csin-Ping vezette Kína a világ számos részén tenne szert nagyobb gazdasági és sejthetően politikai befolyásra is, de a projekt az elmúlt években veszített a lendületéből, többek között a rendkívüli költségek, illetve a Kínától felveendő jelentős hitelek okozta helyenkénti politikai ellenállás miatt.

Az, hogy Szijjártó és Vang virtuális találkozójára épp a héten került sor, nem tűnik véletlennek a Politico Kínával foglalkozó rovata szerint: az EU ugyanis éppen a héten jelentette be, hogy 10 milliárd eurós fejlesztési programot szán Dél-Kelet-Ázsiába, ami alig burkoltan a kínai projekt riválisa lenne. Erre lehetett akár válaszként is értelmezni, hogy közben a pekingi kormány épp egy EU-tag miniszterével köthetett megállapodást az eddiginél is szorosabb együttműködésről.

A Politico szerint ráadásul Vang világosan ki is mondta, hogy az EU-nak Magyarországtól kéne tanulnia, hiszen a kínai külügyminiszter arról beszélt, hogy Kína reméli, az EU és tagállami olyanok tudnak lenni, mint Magyarország, és Kína fejlődését és megfiatalodását objektív és barátságos módon szemlélni.

Az MTI beszámolója szerint Szijjártó amúgy még arról írt, hogy a magyar kormány igyekszik "visszaterelni" az Európai Unió és Kína kapcsolatát a "kudarcot vallott szankciók" helyett a partnerség útjára.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt