Udvar, Sárok, Ivándárda, Illocska. Ez a négy falu szinte teljesen ráfekszik a horvát–magyar határra, annyira, hogy az udvari Fő utca Horvátország felé eső házainak hátsó udvarát például szinte a határkerítés zárja le. A négy faluban összesen 643 ember lakik, 1910-ben még 2867-en éltek itt. Ma már szinte színmagyar falvak ezek, egyedül Illocskán magasabb a cigányok aránya. 1910-ben nagy többségben németek és szerbek éltek errefelé, a szerbek a két világháború között önként, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság megalakulásával költöztek el, a németeknek muszáj volt menni a náci Németország összeomlása után.
Horvátország január 1-jétől a schengeni övezet tagjává válik, megszűnik a határellenőrzés, elvileg le kell bontani a 2015-ös menekültválság idején felhúzott, illetve megerősített határkerítést. Horvátország ugyanis a tagsággal vállalta: a menekülteket saját külső határain megállítja. A falvakban arról érdeklődtünk, kaptak-e információt a kerítés lebontásáról, vannak-e errefelé menekültek, és mit várnak Horvátország schengeni csatlakozásától.
Röviden összefoglalva:
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.