A magyar oktatás eléri, hogy aki lent van, jó eséllyel lent is maradjon
Ha jól működne az oktatási rendszer, segítené a legrosszabb viszonyok közt élő gyerekek felemelkedését. Magyarországon nem ezt látjuk, inkább még „ragadósabbá” teszi a társadalom plafonját és padlóját is: felülről nehéz leesni, alulról nehéz elrugaszkodni.
Ez egyrészt azért van, mert bizonyos szolgáltatások pont ott elérhetetlenek, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk (bölcsőde, óvoda, gyógypedagógiai ellátás), másrészt nagyon korán ráállítjuk a gyerekeket valamilyen pályára, amiről elágazások híján szinte lehetetlen letérni.
Hogy jutottunk idáig?
Pedig a történelemben akad példa az ellenkezőjére is. 1945 után valóságos „mobilitási boomot” hozott az oktatás átszervezése, írja Lőrincz Borbála és Antal-Fekete Emese tanulmánya a TÁRKI Társadalmi Riportjában.
Bevezették a 14 éves korig tartó tankötelezettséget és létrehozták a nyolcosztályos általános iskolát, ami lehetővé tette, hogy a gyerekek minél tovább együtt tanuljanak. Korábban már négy elemi után szétválasztották a gyerekeket népi, polgári és gimnáziumi oktatás szerint. Ugyanakkor az egyházi iskolák államosítása mutatja, hogy az államszocialista rendszer hatalomtechnikai eszközként is használta az oktatást.
A javulás ellenére a 60-as évektől látható volt, hogy az iskola továbbra is újratermeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, a rosszabb helyzetű diákok egyre inkább a szakképzésben rekedtek.
Felülre jutott a jóból
A rendszerváltás egyfelől nagyobb szabadságot, iskolai autonómiát, alternatív pedagógiai módszereket hozott, másfelől az intézményeket átadták az önkormányzatoknak, ami esetlegessé tette az oktatás színvonalát. A helyi fenntartás és a szabad iskolaválasztás miatt egyre inkább a középosztálybeli szülők igényeihez igazodott a rendszer.
Közben visszatértek a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, amik megint korábbra hozták a gyerekek szétválasztását. Ezek az iskolák a reformpedagógiával és a többi újdonsággal együtt főleg a középosztályt és a feljebb levőket szolgálták.
Ebben az időben amúgy is látványosan nőtt a szakadék a társadalmi csoportok között, ami erősen érintette a romákat. Az átalakuló iskolarendszerben élesedett az etnikai szegregáció.
1998-tól a 18 éves korig tartó tankötelezettséggel próbálták ellensúlyozni a bajokat, ezután a rosszabb helyzetű szülők egyre nagyobb része akart érettségit a gyerekének, és a felsőoktatásba is egyre többen jutottak be.
Félszeg próbálkozások
A 2000-es években induló PISA-mérésekből világossá vált, hogy a magyar gyerekek teljesítménye különösen függ attól, milyen háttérből jönnek. Az MSZP-SZDSZ-kormányok részben ezekre a kutatásokra hivatkozva nyúltak hozzá az oktatáshoz:
- növelni próbálták a középiskolák közti átjárhatóságot,
- több közismereti tárgyat oktattak a szakképzésben,
- megjelent az egyéni fejlesztés, kompetenciaalapú oktatás, gyerekközpontú módszerek,
- akadályozni próbálták, hogy ne minősítsék tömegével fogyatékossá a roma gyerekeket, ami az elkülönítésüket könnyítette,
- a szegregáció csökkentése érdekében a beiskolázási körzeteket is módosították.
Csakhogy a tanulmány szerint ez egyrészt továbbra is szembement az önkormányzatok, pedagógusok és szülők érdekeivel, másrészt a nagy elképzelések mögül hiányzott a pénz, így a valódi forradalom elmaradt.
A gazdasági elit kiszolgálása
Lőrincz Borbála és Antal-Fekete Emese cikke az elmúlt évtizedek áttekintésével azt támasztja alá, hogy az oktatási intézkedések mindig tükrözik, általában véve hogyan gondolkozik az állam vezetése a társadalomról.
A Fidesz szakított az önkormányzati rendszerrel, és erősen központosította az állami oktatást, csökkentve az iskolák autonómiáját.
Közben meredeken nő az egyházi intézményekben tanulók aránya, főleg a szegényebb régiókban és a kistelepüléseken. Többször kimutatták már, hogy ezek az iskolák főleg a helyi elit gyerekeit szívják fel, ami fokozza az állami iskolák lecsúszását. Ez tehát a jobb helyzetű szülők számára menekülőút a problémák elől, és az elkülönítést is erősíti.
16 évre csökkentették a tankötelezettségi korhatárt, és növekszik az iskolai lemorzsolódás. A hátrányos helyzetű gyerekek terepe egyre inkább a szakképzés, amit egyrészt lerövidítettek, másrészt korlátozták a közismereti oktatást (vagyis mindent, ami nem szaktárgy), háttérbe szorult az alap- és szociális készségek fejlesztése, és csökkent az átjárhatóság az intézményfajták közt, állapítja meg a tanulmány.
A szerzők szerint ma a szakképzés lényege, hogy minél gyorsabban kiszolgálja a gazdasági elit munkaerőigényét, miközben a felsőoktatásban is visszaszorították a haszontalannak ítélt szakokat.
A tanulmány mindezt összekapcsolja a kormány általános társadalompolitikai vízióival: az általános egyenlőtlenségek növekedésével, a „munkaalapú társadalom” „érdemes” és „érdemtelen” állampolgáraival, az esélyegyenlőség fogalmának eltűnésével.
A Társadalmi Riport 2022-es kötetéről szóló cikkeink itt olvashatók.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.