Ez a tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.
Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz erről a számítógépről kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!
Az Artyom Gorodilov alezredes által vezetett 234. légezred orosz ejtőernyősei követhették el a bucsai népirtást, állítja a New York Times videós riportja. A lap újságírói nyolc hónapnyi interjúzás, biztonsági kamerák felvételei, telefonbeszélgetések, rádióüzenetek és kormányzati forrásokból származó exkluzív felvételek alapján egy közel félórás videóban rekonstruálták, hogyan zajlott az orosz-ukrán háború eddigi talán legsúlyosabb mészárlása márciusban, amelyben több mint négyszázan - főleg civilek - haltak meg.
A lap által feltárt bizonyítékok azért különböznek jelentősen a korábbiaktól, mert konkrét gyilkosságokat egyetlen egységhez és parancsnokhoz kötnek, név szerint azonosíthatóan - ami az orosz háborús bűnök elleni, folyamatban lévő nyomozásokra is hatással lesz.
Az újságírók egyebek mellett lekérték a március folyamán az összes Bucsából Oroszországba intézett hívást és üzenetet, amelyekből kiderült: az orosz katonák rendszeresen használták az áldozatok telefonjait, hogy hazatelefonáljanak Oroszországba - gyakran csak órákkal azután, hogy megölték őket.
Nem sokkal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, a Kijevhez közeli Bucsában az orosz katonák irtózatos mészárlást rendeztek: a helyi lakosokat elfogták, megkínozták, sokukat megölték, a nőket megerőszakolták. A bucsai mészárlás részleteiről egyre több részlet derül ki, de Moszkva továbbra is tagadja az egészet. A New York Times újságírói októberben három bucsai nőről készítettek riportot, az AP pedig cikkben és videóban is feldolgozta a gyilkosságokat. Utóbbi fotóriportere, Rodrigo Abd akkor azt mondta:
„hozzászoktam, hogy az erőszakot és a halált fotózom. De ennyi halottat egyszerre még sosem láttam.”
Az Associated Press fotósa, Rodrigo Abd elmesélte, milyen látvány fogadta a településen, ahol az oroszok civileket mészároltak le, mielőtt kivonultak. Húsz éve tudósít háborúkról, de ez még neki is sok volt.
Nem sokkal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, az orosz katonák rettenetes mészárlást végeztek a Kijevhez közeli Bucsában. A New York Times riporterei visszatértek, hogy megismerjék három nő történetét, akiket ott és akkor gyilkoltak meg.