„Ez elsősorban Dobrev Klára és társainak a felelőssége” - mondta Gulyás Gergely miniszter az ATV-nek arról, hogy az uniós pénzekből ki tudják-e majd fizetni a pedagógusok megígért béremelését.
Gulyás szerint az „elvileg magyar” európai parlamenti képviselők „minden eszközzel” azon dolgoznak, hogy a források ne érkezzenek meg Magyarországra.Arra a kérdésre, hogy Kövér Lászlóhoz hasonlóan ő is hazaárulónak tartja-e a magyar EP-jépviselőket, azt mondta, „mindenki vérmérséklete szerint minősítse” a magatartásukat.
Gulyás leírása szerint „kedélyes egyet nem értés van a kormány és a jegybank között” azzal kapcsolatban, hogy az ársapkák növelik vagy csökkentik az inflációt. A kormány szerint csökkentik, a jegybank elemzője viszont arra jutott, hogy az év végére 2-4 százalékkal fokozták a drágulást, mert a kereskedők nagyobb mértékben emelték a többi, nem árstopos termék árát.
Bár Matolcsy György jegybankelnök élesen bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, Gulyás nagy tétet tenne rá, hogy Matolcsy kitölti a mandátumát, mivel „ez csak rajta múlik”.
A miniszter meg is dicsérte Matolcsyt: „Hiba lenne, ha a magyar gazdaságtörténet nem a legszebb lapjain őrizné meg Matolcsy György 2010 utáni gazdasági és növekedési fordulatban játszott szerepét”.
Gulyás szerint „teljes egészében megalapozatlan” minden vád a kormány oroszbarátságáról. „A függés olyan mértékű, amely mértékű az energiának való kitettségünk.”
Azt mondta, nincs napirenden Putyin-Orbán találkozó, Zelenszkij ukrán elnökkel pedig találkozott Novák Katalin, aki köztársasági elnökként a legmagasabb szinten képviselte Magyarországot Kijevben.
Amikor Zelenszkij nyáron telefonon beszélt Orbánnal, a Twitteren közölte, hogy meg is hívta magához a miniszterelnököt. „Általában hivatalos meghívások állam- és kormányfők között nem tweetekben történnek” - mondta erre Gulyás.
„Ha megkapjuk mindazokat a mentességeket, amit eddig is megkaptunk, amelyek a magyar érdeknek megfelelnek, akkor az európai egység fenntartása az érdekünk” - mondta Gulyás arra, hogy Orbán Viktor megszavazza-e majd a kilenc uniós szankciós csomag meghossabbítását.
Az MTA Elnöksége szerint „mielőbb biztosítani kell, hogy a pedagógusok fizetése elérje a velük azonos szintű képzettséggel rendelkező szellemi foglalkozásúak fizetésének mindenkori átlagát”. Emellett pedig „szakmai autonómiát kell biztosítani a pedagógusoknak”.
Az RTL videót közölt arról, ahogy Matolcsy minden eddiginél jobban lehúzza a kormány gazdaságpolitikáját.
Az MNB blogján megjelent cikk szerint az ársapkák nem csökkentették, hanem növelték az inflációt. A kereskedők brutálisan felemelték az ársapkáshoz hasonló termékek árát, és az üzemanyagért most jóval többet fizetünk, mint amennyit az olaj ára emelkedett.