2021-ben 5 millió gyerek halt meg ötéves kora előtt

társadalom
2023 január 10., 09:08
comments 1

Az ENSZ legfrissebb becslései szerint 2021-ben 5 millió gyermek halt meg ötéves kora előtt, valamint további 2,1 millió 5 és 24 év közötti korú vesztette életét - írta az UNICEF Magyarország kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A jelentések pozitív eredményekről is beszámolnak: 2000 óta a halálozások mértéke az ötéves kor alattiak körében a felére, az idősebb gyerekek és fiatalkorúak esetében pedig 36 százalékkal csökkent. A halvaszületések száma is mérséklődött csaknem 35 százalékkal.

Kommünikéjük szerint az ENSZ gyermekhalandósággal foglalkozó csoportja jelentésében azt is megállapította, hogy szintén 2021-ben, csaknem 1,9 millió csecsemő halva született.

„A tényeket még tragikusabbá teszi, hogy számos haláleset elkerülhető lett volna megfelelő színvonalú egészségügyi ellátással” - fogalmaztak.
Mint olvasható, minden második gyermek, aki ötéves kora előtt vesztette el életét, Fekete-Afrikában született.

Közölték, a dinamikusan javuló tendencia 2010 óta visszaesett, és 54 országban várhatóan nem fognak teljesülni az öt év alattiak halálozására vonatkozó Fenntartható fejlődési célok (SDG).
Azonnali egészségügyi intézkedés nélkül 2030-ig várhatóan 59 millió gyermek és fiatal fog meghalni, és közel 16 millió csecsemő fog halva születni - olvasható a közleményben.

A legsúlyosabb kihívásokkal Fekete-Afrika és Dél-Ázsia lakossága néz szembe. Tavaly az összes ötéves kora előtt meghalt gyermek 56 százaléka Fekete-Afrikában született, 26 százalékuk pedig Dél-Ázsiában.

A szubszaharai Afrikában született gyerekek tizenötször nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint az Európában vagy Észak-Amerikában élők.

Tavaly az összes halvaszületés 77 százaléka Fekete-Afrikában és Dél-Ázsiában történt. Európához képest a szubszaharai Afrikában hétszer nagyobb az esélye annak, hogy egy gyermek halva születik.

A közleményben azt írták, bár a Covid-19 nem növelte közvetlenül a gyermekkori halálozások számát - mivel inkább az idősebbekre nézve jelentett fenyegetést -, a világjárvány megannyi jövőbeli kockázatot jelenthet rájuk nézve.
A jelentések elsősorban az oltási kampányok, az élelmezés és az alapellátáshoz való hozzáférés e körülményekből adódó nehézségeire hívják fel a figyelmet, amelyek nagyban veszélyeztethetik a gyerekek egészségét és jólétét - olvasható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.