A rendőrség arról számolt be honlapján, hogy egy 41 éves nő, K. Mercédesz három nappal ezelőtt feltöltött egy videót Youtube-ra, amin arról beszélt, rakétákkal támadna a Parlamentre.
A videóra másnap felfigyelt egy férfi, és értesítette a rendőrséget, ezután közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt rendeltek el nyomozást. A nyomozók azonosították a felvétel feltöltőjét, akit telefonon értek utol.
A nő azt mondta, hogy külföldön van, a fővárosi rendőrök viszont aznap este a Nyugati pályaudvaron fogták el. A 41 éves K. Mercédeszt a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságon január 8-án közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését, azt mondta, ő csak szórakoztató jelleggel készíti a videóit. Mivel elfogásakor néhány gramm kábítószergyanús anyagot találtak nála, emiatt is eljárás indult.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.