Tízezer embert tervez kirúgni a Microsoft

TECH
2023 január 18., 20:50
comments 6

Idén a Microsoft is csatlakozik azoknak a techcégeknek a sorához, amik komoly leépítéseket hajtanak végre. A tervek szerint 10 ezer embert küldenek el, azaz az összes munkavállalójuk 5 százalékát. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy jóval kevesebb munkahelyet szüntetnek meg, mint amennyit a COVID alatti felfutásban létrehoztak.

A Microsoft alkalmazotti létszáma a járvány megjelenése utáni két pénzügyi évben mintegy 36 százalékkal nőtt: a 2020. június végi 163 ezer főről 2022 júniusára 221 ezerre ugrott. A vállalat ügyvezetője, Satya Nadella az alkamlazottaknak írt levelében azzal indokolta a lépést, hogy azok az ügyfelek, akik a világjárvány alatt többet költöttek digitális szolgáltatásokra, most megpróbálják optimalizálni ezeket a kiadásaikat.

A világgazdaság belassulása miatt más techcégek is leépítésekre kényszerültek: Az Amazon mintegy 18 ezer állást tervez megszüntetni. A Facebook anyavállalata, a Meta 11 ezer embert bocsát el, ami a munkaerő mintegy 13 százalékát jelenti. (APNews)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.