Kövér László szakállat növesztett, majd egy homofób viccel köszöntötte Madách Imrét

elmebaj
2023 január 20., 19:41

A drámaíró születésének 200. évfordulóján a házelnök arról értekezett Balassagyarmaton, hogy Madách Imre 163 évvel ezelőtt megírt művében, Az ember tragédiájában előrevetítette a mai világunkat, benne valamennyiünk félelmét és reményét.

Az MTI bezsámolója szerint a Kövér László ünnepi beszédét azzal homofób gondolatmanettel folytatta, hogy

„napjainkban Madách csak amiatt vonná össze a szemöldökét, hogy Ádám és Éva az emberiség fennmaradását biztosító egymásnak rendeltségét a mai nyugati kultúrában micsoda hévvel igyekeznek átírni Ádám és Béla kapcsolatára”.

Egyébként szerinte Madách minden egyéb tekintetben pontosan megírta a lényeget mai világunkról, az emberi lélekért zajló szakadatlan küzdelemről, a jó és a rossz, a fény és a sötétség, a hit és a tagadás, végső soron Isten és a sátán között.

A szakállat növesztő közjogi méltóság hangsúlyozta, hogy Madách Imrére azért vagyunk büszkék, mert egyetemes értékű és örök érvényű művet ajándékozott nekünk és a nagyvilágnak, főműve a világirodalom egyik legmélyebb filozófiai költeménye.

Kövér László kitünteti párttársát, L. Simon Lászlót
photo_camera Kövér László kitünteti a szakállnövesztésben eredményesebb párttársát, L. Simon Lászlót Fotó: Komka Péter/MTI/MTVA

A hagyományos rendezvényen átadták a megyei önkormányzat Madách-díjait is. Az elismerést idén Takaró Mihály irodalomtörténész és L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója vehette át.

Kövér László a mai ember tragédiájának azt nevezte, hogy a lelki és szellemi merényletekhez korábban soha nem látott hatékonyságú eszközök állnak rendelkezésre. Szeinte a Földön élő több mint nyolcmilliárd emberből ötmilliárd csatlakozik az internethez és átlagban naponta több mint hat órát tölt a digitális világban. „Úgy is mondhatnánk, az emberiség lassan, de biztosan a fizikai világból a virtuális világba menekül, hasonlóan, mint ahogy Madách Ádámja menekült az űrbe.”

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.