Mennyi mindent lehet megbocsátani egy lakókocsiparkban felnőtt, tinédzserként gyereket szülő, gyilkos anyának?

Gyakorlatilag ez a fő kérdése a Ginny & Georgia című sorozatnak, amelynek most futott le a második évada Netflixen, és ami lett annyira sikeres, hogy egészen biztosan kap még folytatást. Könnyű lenne azt mondani erre a sorozatra, hogy ez a Z generáció Gilmore Girls-e, és bár vannak a kettő között minimális hasonlóságok, de körülbelül ugyanannyi, mint két random barnahajú ember között – mindkettőnek barna haja van.

A Ginny & Georgia állandóan megkapja a Szívek szállodájához való hasonlítást, de ez mindössze annyiban állja meg a helyét, hogy itt is egy olyan anya-lánya páros a főszereplő, ahol az anya maga is gyakorlatilag gyerek volt, amikor megszületett a gyereke, akit aztán egyedül és saját erejéből nevelt fel. Ezen kívül azonban minden totálisan más.

Itt a főszereplők nem csicseregnek egymással naphosszat húsz liter kávé felett könyvekről és filmekről okoskodva, miközben minden körülöttük élő embert nagyon szellemesen kigúnyolnak. (Persze a Ginny & Georgiában is rendkívül okosnak írták meg a főszereplő tinédzsert – nyilván, hisz kit érdekelne egy ÁTLAGOS képességű tinilány.) Illetve ebben a sorozatban, miközben eleinte úgy is tűnik, hogy anya és lánya szinte barátnői szinten jóban vannak, nagyon hamar kiderül, hogy mindketten súlyosan traumatizáltak, és hogy – részben a közös traumák miatt – folyamatos közöttük a feszültség.

Első ránézésre egyszerű tinidrámának tűnik, és valóban ez is adja az alapot, erre az alapra azonban rápakoltak az írók egy súlyos háttérsztorit, ami miatt gyakorlatilag minden szereplőnek durva és maradandó traumái vannak. Ha ezt a vonalat kihagyják, a Ginny & Georgia csak egy lenne a többi, minimálisan sötét tinisorozat közül, ami ugyanúgy foglalkozik az evészavarokkal, az ön- és testképzavarral, a depresszióval, fiatalkori függőségekkel, mentális problémákkal, illetve az összes létező, tinédzserkori szülő-gyerek problémával. Itt viszont ezek mellett tovább nyomasztanak még a főszereplő anya hátterével és múltjával illetve a korábbi életében okozott súlyos problémákkal. Ezeket a problémákat egyébként főként a főszereplő tinédzser szemszögéből mutatják, de sok betekintést kapunk eközben az anya régi és új életébe is.

Az egyedülálló anya múltjában előfordult több bántalmazó kapcsolat, majd több, általa elkövetett, sok esetben súlyos bűncselekmény, amelyeket, mint később kiderül, mindig a gyerekei – a lányán kívül van még egy kisebb fia is egy másik apától – érdekében tett. Ő legalábbis ezzel magyarázza a tetteit, azt viszont a nézőre bízzák, hogy mennyire látjuk elfogadhatónak vagy érthetőnek a csekkhamisítást, a sorozatos csalásokat, lopásokat, sőt, gyilkosságokat.

Elfogadható például, ha egy fiatal anya, aki egyedül neveli a gyerekét, ruhát lop a boltból, mert nincs pénze? És hogyan ítéljük meg azt a nőt, aki végül azért dönt úgy, hogy megöli a férjét – gyerekei mostohaapját – mert előtte végignézte, hogy a férfi közel sem elfogadható módon simogatta a lányát? A Ginny & Georgia így egyszerre szól egy igazán problémás tinédzserről és a nála még sokkal problémásabb anyjáról, aki rossz körülmények közül jutott sokszor még rosszabb körülmények közé, de a helyzetéhez képest mindig megpróbálta kihozni a lehető legjobbat, más kérdés, hogy milyen módszerekkel, és hogy az végső soron milyen hatással volt a gyerekeire.

Ami rettenetesen bosszantó, hogy a főszereplő anya lett a sztori főgonosza – nyilván, hisz gyilkolt, csalt, lopott és hazudott – miközben ott ordít mindemögött a nyilvánvaló, hogy mindezeket a saját és gyerekei túlélése miatt tette, de ez – egy darabig legalábbis – senkit nem érdekel, ő a gyűlöletes, elítélendő szörny.

Közben meg ott van Ginny apja, Georgia első szerelme, aki a lánya nevelése helyett inkább a világot járta és művészkedett, mégis ő a csodálatos apa, aki néha felbukkan az életükben és a lányával nagyon megértően, mintaapaként viselkedik, annak anyjával pedig csodás, támogató barátként. Azt senki sem hánytorgatja fel, hogy hol a francban volt, amikor a gyereke anyja lopni, csalni, hazudni és ölni kényszerült, csak hogy a gyerekeinek jó legyen. Ginny is sokszor jobban ragaszkodik az apjához, sokszor nála keres menedéket, persze ez a reakció nyilván normális, mert azon túl, hogy lázadó kamasz, egy higgadt felnőtt is nehezen tudná feldolgozni, ha megtudná, hogy az anyja megölt valakit. Mivel beszélni nem tud róla senkivel, az önsértésbe menekül, de természetesen erre is apa jön rá, és ő is küldi pszichológushoz.

Bár nem feltétlenül ez jellemző a társadalmunkra, azért jó látni, hogy a sorozatban ha nem is mindenki, de viszonylag sokan mernek beszélni egyre nyíltabban a problémáikról, és az is jó, hogy látjuk, nem kizárólag a két főszereplőnek vannak nehézségei, de körülöttük gyakorlatilag mindenkinek. Az összes osztálytársnak, barátnak, szomszédnak, a helyi kávézó tulajának vagy a múltból előkerülő egyre több embernek, akik a második évadban végre ugyanúgy megkapják az időt és a figyelmet a sorozat készítőitől, mint a főszereplők.

Fontos pontja a sorozatnak az is, ahogy bemutatják a depressziót, amit a szokásostól eltérően nem egy újabb tinilányra dobtak rá, hanem egy tizenhat éves fiúra. És szintén fontos, hogy ezt a depressziót nem kenik csak úgy el azzal, hogy elkezdi szedni a gyógyszereit és minden oké lesz, vagy hogy három alkalomnyi terápia után már szívesen mozdul ki a szobájából. Jól láthatóan törekedtek arra, hogy viszonylag realisztikus képet mutassanak be arról, hogy a tinédzsereket érintő mentális problémák mennyire súlyosak lehetnek, és mennyire nehéz belőlük kimászni.

Persze ettől még nem feltétlenül realisztikus minden pontja a sorozatnak, és bármennyire is súlyos problémákat tárgyal, a Ginny & Georgia továbbra is „csak” egy tinidrámasorozat, amit ettől még érdemes és élvezetes is nézni.