Elárverezik az egykori taszári repülőteret

gazdaság
2023 február 02., 11:08

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nek online aukción kell értékesítenie a taszári repülőteret alkotó, különböző helyrajzi számon bejegyzett ingatlanokat, olvasható a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban – írja a Telex.

Az állami ingatlanok eladásához szükséges intézkedéseket a gazdaságfejlesztési miniszternek kell lebonyolítania február végéig, majd az árverést követő három hónapban az MNV köt szerződést az új tulajdonossal.

Ahogy a lap írja, a Honvédelmi minisztérium január elején jelentette be, hogy megtisztítják az egykori repülőtér területét. A projekt a tervezéssel és az előkészítő munkákkal még 2019-ben kezdődött, majd 2021 közepétől kezdetét vette a szennyezett terület kármentesítése, a munka várhatóan 2023 végén zárul.

Legutóbb akkor írtunk a taszári repülőtérről, amikor kiderült, hogy egy zuglói tízemeletes ház egyik lakásába, fél tucat másik társaság mellé jegyezték be azt a céget, amelynek eladná a régóta pusztuló taszári bázist az állam. Akkor annyit lehetett tudni, hogy a kormány nem ír ki pályázatot, hanem „versenyeztetés mellőzésével” adja el az öt település – Taszár, Orci, Zimány, Kaposhomok, Kaposkeresztúr – 36 különböző helyrajzi számán szereplő repülőteret az SGF Silu Global Fund Holding Zrt.-nek.