Ujhelyi: A Fidesz Molnár Zsolton keresztül üzent, hogy nem lehet belőlem pártelnök

POLITIKA
2023 február 03., 08:47
comments 31

Ujhelyi Istvánt, az MSZP korábbi politikusát nem lepte meg, hogy Tüttő Kata lesz a párt európai parlamenti listavezetője. Elmondása szerint Molnár Zsolt, „a mindenható pártigazgató” tavaly nyáron közölte vele, hogy két dolog nem lehet Ujhelyiből: pártelnök és EP-listavezető.

„Azt gyanítom, hogy nem tetszett az én tervem, az én pártelnöki ambícióm a NER-nek, és a NER valamilyen módon ezt az információt eljuttatta Molnár Zsolton keresztül a pártnak” - mondta az ATV-ben Ujhelyi, aki a Fidesz tavalyi győzelme után szociáldemokrata reformot hirdetett, majd júniusban úgy döntött, mégsem indul az elnökségért. Végül októberben ki is lépett a pártból.

photo_camera Ujhelyi István Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

A műsorvezető felvetésére, hogy ezzel azt állítja, az MSZP a Fidesz kedvére cselekedett, úgy válaszolt: „Biztos, hogy vannak néhányan. Sajnálom azokat a párttársaimat, akik tehetségesek (...), de mégis beszorultak egy olyan helyzetbe, amiben szerintem az MSZP menthetetlen.”

Ujhelyi az MSZP színeiben jutott be az Európai Parlamentbe, egyelőre nem tudni, más párt jelöltjeként elindul-e jövőre is. Állítása szerint többen megkeresték már.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.