Friss
A négy legesélyesebb német kancellárjelölt a ZDF műsorában válaszolt a nézők kérdéseire. Olaf Scholzból hiányzott a lendület, Alice Weidelt végig támadták. És bár Robert Habeck már jobban szerepelt, a legmeggyőzőbb teljesítményt Friedrich Merz nyújtotta.
Közben Musk az indiai kormányfővel tárgyal. És Amerikában hol van még a nap vége!
Abu Fani góljával nyert a Fradi 1-0-ra.
A minisztérium beszerzési tervében szerepelt egy 400 millió dolláros tétel „páncélozott Teslák” megnevezéssel.
Egyelőre nem tudni, hogy a merényletre készülő 21 éves német férfi milyen kapcsolatban állt szélsőjobboldali körökkel.
Mert szerinte ez most Budapest kapcsán sem sikerült a gazdasági csúcsminiszternek.
Az új amerikai védelmi miniszter bejelentette, hogy az USA már „elsősorban” nem az európai biztonságra összpontosít, így Európának kell átvennie a vezetést Ukrajna védelmében, és a GDP 5 százalékát kell védelemre fordítaniuk. Aztán Trump felhívta Putyint, előbb, mint Zelenszkijt.
Egyelőre három kerület lomtalanítási időpontjait tette közzé a MOHU, amely hiába akart tavaly változtatni a rendszeren.
A hazai gyerekirodalom egyik legnépszerűbb írójával többek között gyerekkori inspirációkról, a felnőttek nélküli mesevilágokról, a Boribonnal kapcsolatban felmerülő leggyakoribb kérdésekről és az unatkozás elvesztése okozta veszteségről beszélgettünk.
,
könyv
február 13., 16:56
Egy republikánus szenátor nemmel szavazott.
Emellett Google törölt is néhány negatív értékelést, amiket a névváltoztatás miatt írtak a felhasználók.
Az időjárás támogatásával.
Az elemzők szerint 3,4 százaléknál kisebb lehet a gazdasági növekedés, az infláció pedig 3,2 százalék helyett inkább 5-össel fog kezdődni.
Másfélszer nagyobb volt a magyar visszaesés, mint a német, az EU harmadik legrosszabb teljesítménye volt a miénk.
Oleg Ozerovot is meglepte a látvány, ami a szobában fogadta.
Erővel, jó vezetéssel és okos diplomáciával.
Az Index szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja, Magyar valóban szabálytalanul kereskedett-e Mészáros Lőrinc cégének, az Opusnak a részvényeivel. Magyar pereket helyezett kilátásba.
Részleteket tudtunk meg a két új gyanúsításról. Főszerepben Vona Gábor extanácsadója, és az IH brüsszeli irodanyitásában segédkező ír cég, utóbbinak a kapcsolattartója korábban együtt dolgozott Biróval.
Szerintük a 2022-es választási visszaélés, a USAID körüli botrányok és az Európai Unió intézményeinek nemzeti szuverenitást sértő lépései miatt van erre szükség.
Takesi Ivaja szerint a nagykövetség minden lehetséges támogatást megadott a nőnek.
A Diákhitel Központ Magyar vezérigazgatósága alatt egy olyan vállalkozót bízott meg tanulmányírással, akiből később tiszás aktivista lett. A Lakmusznak kiadott Word-dokumentum szerzője rejtélyes módon az Alapjogokért Központ korábbi kutatási tanácsadója, az 50 oldalas anyag felét egy feleslegesnek tűnő nemzetközi kitekintés teszi ki.
Panda Ákos a bukott fideszes polgármester embereként vezette a helyi médiacéget.
Egyelőre 28 sérültről tudni.
A város volt polgármestere ugyanakkor állítja, hogy tőle nem foglaltak olyan autót.
Ugyanabban az évben született Kun György és István, egyforma magasak voltak, ez mentette meg az életüket.
Tovább az archívumba
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.