362 ezer önvezető Teslát hívnak vissza Amerikában egy kormányzati vizsgálat után

autó
2023 február 16., 19:02
comments 6

362 ezer, teljes önvezető vezetéstámogató rendszerrel felszerelt autóját hívja vissza a Tesla. Amerikai kormányzati szabályozó hatóságok ugyanis megállapították, hogy ez a rendszer növeli a balesetek kockázatát.

A vizsgálat szerint ugyanis ezek az autók, amelyek amúgy képesek önállóan kormányozni, gyorsítani, fékezni és sávot váltani, azt is lehetővé teszik, hogy a járművek a törvényes sebességhatárok felett menjenek, „törvénytelen vagy kiszámíthatatlan módon” haladjanak át a kereszteződéseken – közölte csütörtökön a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal a honlapján közzétett dokumentumokban. Azt hozzátették, hogy a Tesla vállalat nem tud olyan halálesetről vagy sérülésről, amelyet az ügynökség által azonosított hibák okoztak volna.

A hivatal honlapján közzétett levél szerint a Tesla beleegyezett a visszahívásba, és azt tervezi, hogy a hibákat az érintett járművekre – az általa forgalmazott mind a négy modellre – kiadott fedélzeti frissítéssel javítja. Az autógyártó legkésőbb április 15-ig postai úton kívánja értesíteni a visszahívott járművek tulajdonosait.

Az ügynökség 2016 óta 41 olyan balesetet vizsgál, amelyekben a Tesla olyan járművei, amelyek a vállalat fejlett vezetéstámogató rendszereit használták, köztük 14 olyat, amelyekben összesen 19 ember vesztette életét.

(NYT)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.