Mindent beismertek Schadl siófoki építkezési mutyijának résztvevői

bűnügy
2023 február 17., 15:02
comments 2

A vérehajtói kar korábbi hivatalvezetője mellett a Völner-Schadl-ügy egyik mellékszálának szereplői is elismerték bűnösségüket az első előkészítő tárgyaláson.

Arról a kormányhivatali ügyintézőről és építési vállalkozóról van szó, akik a vád szerint segítettek elsikálni Schadl Györgynek, hogy szabálytalanul építette fel siófoki házát. Az volt a gond, hogy a fedett terasz miatt az ingatlan beépítése jelentősen meghaladta az engedélyezett mértéket.

A vádirat szerint Schadl, a végrehajtói kar elnöke félmillió forintot ajánlott az ügyintézőnek, aki cserébe vállalta, hogy nem fogja ellenőrzni a dolgot. Az építtető a hatósági eljárás során régebbi fényképet csatolt be, amin még nem látszódott a szabálytalan terasz. Az ügyintézőt azóta elbocsátották a kormányhivataltól.

Schadl György az első előkészítő tárgyaláson. Ahhoz nem járult hozzá, hogy a tárgyalóteremben fotózzák.
photo_camera Schadl György az első előkészítő tárgyaláson. Ahhoz nem járult hozzá, hogy a tárgyalóteremben fotózzák. Fotó: Németh Dániel/444

A pénteki tárgyaláson egy negyedik vádlott is elismerte a bűnösségét, vagyis hogy összekötötte Schadlt valakivel, akit aztán korrupt módon végrehajtóvá neveztek ki úgy, hogy az összekötő is tudott róla.

A pénteki eseményekről és a Völner-Schadl-ügy hátteréről itt írtunk részletesen. Az előzetesben levő Schadl vezetőszáron, maszkban, Völner pedig öltönyben érkezett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.