Lázár János miniszteri biztosnak nevezte ki a MÁV új vezérigazgatóját

POLITIKA
2023 március 01., 07:09

Másfél évre nevezte ki Lázár János építési és közlekedési miniszter Mosóczi Lászlót, a MÁV-Start vezérigazgatóját, volt államtitkárt a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztésének koordinálásáért felelős miniszteri biztosnak, írja a hvg.hu.

Mosóczi László feladata az lesz, hogy „gondoskodjék a hazai kötöttpályás közlekedés színvonalas lebonyolítását biztosító járműfejlesztési koncepció összeállításáról, részt vegyen az ezzel összefüggő kormányzati egyeztetésekben és működjék közre a szakmai anyagok és jogszabályok előkészítésében”. A határozat szerint mindezért a vezérigazgatói fizetésén túl havi egymillió forintot kap, de egyéb juttatást és titkárságot nem.

Mosóczi László 2022 májusáig az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkáraként felelt a közlekedéspolitikáért, korábban pedig helyettes államtitkárként dolgozott. 2023 januárjában lett a MÁV-Start vezérigazgatója, de már korábban is dolgozott az állami cégnél, 2007 és 2008 között a MÁV-Start elnök-vezérigazgatója is volt.