Elkezdődött a népszavazás Oklahomában a szabad füvezésről

ÉLET
2023 március 07., 15:40

Kedden döntenek a republikánus Oklahomában a marihuána legalizálásáról. A szintén republikánus Montana és Missouri után ők is beállhatnak a füvező államok sorába. A kérdésben ugyanakkor olyan konzervatív államokban szavaztak korábban nemmel, mint Arkansas és mindkét Dakota.

A javaslat ellenzőinek arca Frank Keating, az állam korábbi republikánus kormányzója, egykori FBI-ügynök, aki hétfőn még azt nyilatkozta, hogy

”nem akarunk betépett társadalmat”.A kérdésről egy tavalyi aláírásgyűjtésnek köszönhetően szavazhatnak az oklahomaiak. A szavazásra bocsátott javaslat minden 21 évesnél idősebb lakosnak lehetővé tenné a szabad marihuánavásárlást és -birtoklást 28 grammig (1 uncia). A növény termesztése is legálissá válna személyes használatra, 12 tő erejéig. Kereskedelmi árusítás esetén a fűre és származékaira 15 százalékos jövedéki adót vetnének ki az áfán felül. Az ebből befolyó pénzt a helyi önkormányzatokra, a bírósági rendszerre, az állami iskolákra, illetve kábítószer-használók kezelésére fordítanák.

Az államban 2018-ban legalizálták az orvosi marihuánát, több mint 14%-os többséggel. A konzervatív Oklahoma az egyik legliberálisabb szabályozást vezette be ezen a területen, így mostanra az állam összes felnőtt lakosának durván 10 százaléka legálisan, receptre kapja a füvet.

A szavazás helyi idő szerint este 7-ig tart, a számlálás állása itt lesz követhető, ez a liberalizációpárti szervezők oldala.

(A cikk elkészítésében László Sámuel segített.)