B. Ferenc beismerte, hogy ő ölte meg M. Beátát, de képtelen a tettére magyarázatot adni

bűnözés
2023 március 09., 19:11

Elmeorvosi véleményre vár B. Ferenc, a barátnőjét meggyilkoló egyetemi oktató, írja a Blikk. A lap szerint megrázó részletekre derült fény az erdélyi magyar közösséget megdöbbentő tavaly májusi emberölés büntetőperének a kolozsvári törvényszéken csütörtökön tartott tárgyalásán. Kihallgatták azt a tanút, aki annak idején azonosította a barátja által meggyilkolt M. Beáta holttestét.

Mint arról beszámoltunk, a 30 éves M. Beáta egyetemi oktató napokig nem adott életjelet magáról tavaly májusban, ezért hozzátartozói a rendőrséghez fordultak, amely azonban már csak a holttestét találta meg. Rövidesen kiderült, hogy a gyilkosa nem más, mint ismerőse, B. Ferenc, akit néhány nappal később Nagyváradon fogtak el.

B. Ferenc a szamosújvári börtönből videókapcsolaton keresztül vett részt a csütörtöki tárgyaláson. Az első, még tavaly végzett elmeorvosi szakértői vizsgálat beszámíthatónak ítélte, de a napokban Bukarestben újabb vizsgálatot végeztek rajta, amelynek az eredményét még nem közölték a törvényszékkel. Az első szakértői vélemény megállapította, hogy Boné Ferenc „ítélőképessége adott pillanatra megszűnhet”, de a feltételezett bűncselekményt ítélőképessége birtokában követte el.

Az is tény, hogy a vádlott pszichés beteg, kezelést is kapott a jilavai börtönkórházban – tájékoztatta a Kronika.ro-t a vádlott ügyvédje, hozzátéve: a férfi beismerte tettét. Az ügyvéd szerint meg is bánta azt, és utólag képtelen rá magyarázatot adni.