Tabló a kirúgott tanárokról
Tavaly ősszel tizenhárom tanárt rúgtak ki, amiért polgári engedetlenséggel tiltakoztak az oktatás válsága miatt. Decemberben tablót készítettünk róluk, így arról a két pedagógusról is, akik a mostani perben érintettek.
Törökné Pethő Erzsébet, a Vörösmarty Gimnázium kirúgott angoltanára akkor azt mondta, görcsbe rándul a gyomra a gondolattól, hogy soha többé nem mehet be az iskolába úgy, mint korábban. Kapin Lilla mindössze 15 hónapot töltött az Eötvös Gimnáziumban. „Nem voltam osztályfőnök, nem szerveztem tábort vagy osztálykirándulást, nem volt érettségiző osztályom” - sorolta, mi mindent szeretett volna megélni tanárként.
Azóta Pécsen is kirúgtak egy tiltakozó tanárt, és többen felmondtak. Egyikük, Gábor Judit arról beszélt a 444-nek: „Jól kereső férjek tartják el a magyar oktatást”.
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr