Hétfőn bizalmatlansági indítvánnyal nézhet szembe Emmanuel Macron kormánya

külföld
2023 március 19., 18:48

Emmanuel Macron döntése, miszerint 62 évről 64-re emelik a nyugdíjkorhatárt Franciaországban, tüntetésekhez vezetett a hétvégén. Szombaton sorozatban harmadik este csaptak össze Párizsban a nyugdíjkorhatár emelése miatt tiltakozók a rohamrendőrökkel. Kukákat gyújtottak fel, a rendőrség pedig könnygázzal és vízágyúval próbálta megfékezni őket. 81 embert tartóztattak le.

Mivel Macron úgy döntött, hogy a változtatásokat parlamenti szavazás nélkül viszi keresztül, mert attól tartott, hogy nem tud elég szavazatot szerezni, a francia kormány hétfőn bizalmatlansági szavazás elé néz. A két bizalmatlansági indítványt ellenzéki politikusok nyújtották be.

Utóbbiak azonban nem valószínű, hogy átmennek, mert ezekhez az összes szembenálló ellenzéki párt összefogására lenne szükség. Vagyis a radikális baloldaltól Marine Le Pen szélsőjobboldali pártján át Nicolas Sarkozy jobboldali Les Républicains nevű pártjáig mindenkinek egységesen kellene fellépnie. Márpedig utóbbi vezetője, Éric Ciotti utasított a párt képviselőit, hogy ne szavazzanak a kormány ellen, mert az „káoszhoz” vezetne.

Az egyik indítványt egyébként a Liot nyújtotta be, egyfajta többpárti bizalmatlansági indítványként, a másik bizalmatlansági indítványt pedig Le Pen szélsőjobboldali pártja, a 88 képviselőt tömörítő Nemzeti Összefogás terjesztette elő. (Guardian)