„Nem érdekelte őket egyik esetben sem, hogy mi fog történni azokkal az emberekkel, akiket vonatra raknak”
Magyarországon nem kellő mértékben ismert, hogy már az 1920-as, de leginkább a 30-as és 40-es években nemcsak a zsidókról, hanem a magyarországi németekről is ellenségképeket gyártottak etnikai és gazdasági alapon. Erről Ungváry Krisztián beszélt az Egy történelem, sok magyarázat előadás-sorozata 6., Zsidó- és németellenesség Magyarországon című részében.
Ungváry be is mutatott egy illusztrációt az általa kétfrontos harcnak nevezett hangulatról:
A kép jobboldala az antiszemita rajzzal különösebb magyarázatra nem szorul. A bal oldalon viszont Dénes Zoltán Mentsük meg a Dunántúlt című könyvének borítója látható, amin a ruházat alapján egyértelműen beazonosítható úgynevezett svábparaszt tornyosul. (Ungváry ezen a ponton jegyezte meg, hogy a sváb kifejezés a magyarországi németek gyűjtőfogalmává vált, annak ellenére, hogy a magyarországi németeknek egyébként jelentős része nem Baden-Württembergből érkezett.)
A piros foltok lennénk a terjeszkedő svábok, akikkel szemben próbál meg védelmet szerezni a fenyegetett magyar paraszti házaspár.
Ungváry szerint a kétfrontos harcot alapvetően Szabó Dezső indította el Az Elsodort falu című kötetével. Ebben először írja le irodalmi jelleggel Szabó azt, hogy - ahogy a történész fogalmazott - a magyar szociális és társadalmi problémák alapvetően azért vannak, mert a gyanútlan vagy adott esetben rest és renyhe magyar vezetők, a középosztály és a nemesek, hagyják, hogy a falvakban a svábok, a városokban pedig a zsidók szívják el az igaz magyarság elől az életteret. Szabó a sváb és a zsidó veszélyt egyenrangúnak tüntette fel.
A múltkori előadásához hasonlóan Ungváry bemutatta azt a statisztikát, amit Kovács Alajos, a Központi Statisztikai Hivatal egykori elnöke készített a harmincas években. Ez alapján megállapított egy teljesen nyilvánvaló és a magyar társadalomban közismert tényt, hogy a magyar középosztály, illetve az értelmiség jelentős részben asszimilánsokból áll. Olyannyira, hogy az úgynevezett törzsökösök, akik már 1526 előtt is itt éltek, minden csoportban kisebbségben vannak. Ez a vélelmezett kisebbségi lét a népi írók jelentős részére is egy delejes hatást gyakorolt.
A számokból az látszik, hogy az úgynevezett németárják a hivatali értelmiségben voltak abszolút magas pozícióban, míg a zsidóság a gazdasági elitben képviseltette magát nagyon jelentősen.
Ungváry szerint a harmincas évek elejétől ezek a Szabó Dezső-i vészharangkongatások egyre népszerűbbé váltak, és ehhez nagyon nagy mértékben hozzájárult az a falukutató mozgalom is, amelyik elkezdett foglalkozni - alapvetően a Dunántúlon - a magyar parasztság nyomorával. Ebből az egészből pedig 1938-ra egy egészen érdekes szubkultúra nőtt ki.
„Kevéssé ismert, hogy a magyar antifasizmus döntően nem demokrata, hanem rasszista alapon született meg. Tehát akik Magyarországon igazán antifasiszták voltak, és adott esetben az életüket is kockáztatták, azok nagy része egyébként ezt azért tette, mert fajvédő volt, nem azért, mert demokrata. Ez az ő áldozatukból nem von le semmit, de fontos, hogy ezt tudatosítsuk magunkkal”
- mondta Ungváry. Az volt a közös bennük, hogy azt gondolták: a magyarság kisebbségben van saját hazájában. Bajcsy-Zsilinszky Endre például 1930 előtt még bőszen hangoztatja zsidóellenes fajvédő szövegeit, utána már nem. De például Endre Lászlónak - a magyar holokauszt későbbi egyik fő felelősének - írt levelében 1938-ban rendkívüli örömét fejezte ki amiatt, hogy kedves barátja végre beismerte, igenis van német veszedelem.
Bajcsy-Zsilinszky mindenféle statisztikákat is küldött Endre Lászlónak az árja túltengésről, illetve javaslatokat ennek rendezéséről.
Ungváry szerint 1938-ra széles körben eljutottak oda, hogy nem is numerus claususra van szükség, hanem numerus hungaricusra. Vagyis a zsidók felsőoktatásba jutását korlátozó törvényt ki kéne terjeszteni több más irányba is, mert nem a zsidóság az egyetlenegy kisebbség, amelyik szerintük aránytalanul nagy számban képviselteti magát fontos pozíciókban.
A magyarországi németekkel kapcsolatosan számos előítélet terjedt el. Ezeket nem csak a népi írók találták ki, de ők nagyon buzgón terjesztették is.
Az első az volt, hogy koldusként jöttek ide a német bevándorlók, és csak Magyarországon gazdagodtak meg. Ungváry szerint a valóságban ez egyáltalán nem így volt. Amikor ezeket a magyarországi telepítéseket végezték a XVII-XVIII. században, a telepeseknek ide bizonyos felszereléssel és vagyonnal kellett érkezniük, tehát nem a legszegényebbek jöttek. Egy teljesen elpusztult, lakatlan országrészbe érkeztek meg, a nulláról kellett létrehozniuk a házukat is, az első három évben a telepesek nagy része meghalt.
Abból sem volt egy szó sem igaz, hogy a legjobb földeket kapták. Ahhoz jutottak hozzá, ami épp akkor rendelkezésre állt és üres volt.
És az ő esetükben is a terjeszkedéssel riogattak, nevezetesen, hogy Magyarországot fojtogatja egy sváb gyűrű, és hogy ezek a svábok olyan mértékben szaporák, hogy előbb-utóbb az igaz magyarságot teljesen kitúrják a falvakból.
Ehhez képest a népszámlálási adatok ennek a gyökeres ellenkezőjét mutatják, „Magyarország valójában a svábságnak, a magyarországi németségnek a legnagyobb temetője” - mondta Ungváry. 1910-ben még 511 ezer személy vallotta magát Magyarországon német nemzetiségűnek, 1941-ben pedig már csak 303 ezer.
Szemben mondjuk a román vagy a szerb asszimilációs problémákkal, a magyarországi német asszimiláció egy abszolút sikertörténet, amiben ráadásul nagyon sokáig a magyar állam viszonylag kevés erőszakot alkalmazott, inkább önkéntes alapon ment. Vagyis - állítja Ungváry - a németek szívesen asszimilálódtak, és olyan interetnikai konfliktus is kevés volt a falvakon belül svábok és magyarok között, mint amilyen a románok és a szerbek esetében előfordult. „Tehát van perspektíva, amiből ez egy nagyon harmonikus együtt és egymás mellett élésnek tekinthető” - mondta Ungváry.
A történész elmesélte az elnémult hidasi harangok történtét. Hidast úgy állították be, mint egy magyar falut, ami elveszik a magyarság számára, mert megszűnt ott a református hitközség. Ennek a harangját a Turul Diák Szövetség ellopta és kiállította a Kálvin téren egy nagy táblával, hogy miközben a németek szaporodnak, a magyarság megszűnik, ébresztő. Csakhogy Hidas egy telepítés során jött létre a török kor után, és a lakói között nem voltak eredetileg magyarok, csak szlávok, illetve németek. Majd egy idő után beköltözött néhány magyar is a faluba, azonban a helyi zománcgyár tönkremenetele után ők elköltözöttek a faluból, Vagyis szó sem volt arról, hogy 800 év után a magyar közösség ott megszűnt volna. Ez azonban senkit se érdekelt. A hidasi harangok felállítása a Kálvin téren egy nagyon látványos gesztus volt, és hiába írta meg például Braun Róbert szociológus, hogy mennyire nem igaz a köré kanyarított narratíva, az senkit sem érdekelt, nem arra volt igény. A Nemzeti Parasztpárt 1939-es programjában például a sváb, zsidó és morva eredetű középosztály uralomra törő szándékáról írnak, ami ellen a magyarságnak védekeznie kell.
link
Forrás
Maga Horthy Miklós is többször felvetette a svábok hazatelepítését. Előbb még Hitlernek írta meg 1939-ben, amikor a német diktátor elkezdte a távol élő németek hazavonatoztatását, hogy minden bizonnyal Magyarországról is szívesen hazatérnének az óhazába. (Ungváry itt megjegyezte, hogy a derék svábok körében ez a terv olyan szintű pánikot okozott, hogy elkezdtek kilépni Volksbundból, mert rettegtek attól, hogy innen el kell menniük. Inkább választották volna a saját identitásuk feladását, hogy itt maradhassanak.) Horthy a háború alatt is azt mondta, hogy bárhogy is alakul a háború kimenetele, a németeket ki kell telepíteni. Majd 1945. május 19-én, már amerikai fogságból a brit uralkodónak írt levelében a magyarországi németeket nevezte meg a háború fő okozóiként, és a kitelepítésük engedélyezését kérte.
Ungváry megjegyezte, hogy ő eddig 40 olyan, 1919 és 1944 között működő pártot azonosított be, amelynek a nevében a fasiszta vagy nemzetiszocialista szerepel. Ezekben a pártokban természetesen részt vettek német származásúak is, azonban ezen pártok egyikét sem földműves svábok szervezték, hanem alapvetően asszimilánsok. „A földműves sváboknak a politikai passzivitása egészen kikiáltóan magas volt. Nem vettek részt alapvetően ezekben a mozgalmakban” - mondta Ungváry.
link
Forrás
A történész jelezte, hogy bár a svábok esetében a kitelepítés szó honosodott meg, valójában - ahogy Márai is írta - deportálásáról volt szó, hiszen az érintettek nem szívesen mentek, nem úgy gondolták, hogy egy óriási lehetőséget kaptak azzal, hogy az őshazába távozhatnak, hanem kényszernek és tragédiának élték meg.
Ungváry megjegyezte, hogy több mint tízezer magyarországi német visszaszökött. Mivel nem mindenkit vittek, maradtak a falvakban olyanok, akik segítettek a visszatérőknek, de nemcsak németek, hanem adott esetben magyarok is.
A történész felhívta a figyelmet arra is, hogy a kitelepítés vagyoni alapon ment. Így előfordulhatott, hogy aki az SS tagja volt, de nem volt semmije, az maradhatott, aki pedig antifasiszta ellenálló volt, de nagy vagyona volt, azt deportálták. Volt olyan település, ahonnan azért nem telepítettek ki senkit, mert olyan rossz földje volt. A dorogi bányászok pedig azért maradhattak, mert a szovjetek jelezték, hogy szükség van a munkájukra.
Felmerült az a probléma is az akkori kormánypártok vezetőiben, hogy a kollektív bűnösség kimondását nem lehet felvállalni erkölcsileg, és mi különbözteti meg a németek kitelepítését a zsidók egy évvel korábbi deportálástól? Rákosi Mátyás azzal érvelt, hogy a németek nem haláltáborba mennek, hanem haza. És mindez humánusan történik majd.
A magyar kormány a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz fordult azzal a kéréssel, hogy háromszázezer németet kitelepíthessen. Ez a szám megfelel annak, amennyien 1941-ben német nemzetiségűnek vallották magukat Magyarországon. Ungváry szerint az csak egy legenda, hogy a potsdami konferencia kötelezte a magyarokat a kitelepítésére. Abban valóban szerepel, hogy szükséges a lengyelországi, csehszlovákiai vagy magyarországi német népcsoport egészének vagy részeinek áttelepítése. De jelezték azt is, hogy a német lakosság időközben történt tömeges kiutasítását le kell állítani.
A háború után összesen 14 millió németet üldöztek el szülőföldjükről Németországba, szociális katasztrófát okozva ezzel. Az elhelyezésük annyira megoldhatatlan volt, hogy sokan még egy évtized után is barakk táborokban laktak. A megszállt Németország nyugati zónájában gyorsan jelezték, hogy nem tudnak már több embert fogadni, a szovjetek szintén. Ezért nem tudtak Magyarországról végül 300 ezer németet kitelepíteni.
Ugyancsak legendának nevezte Ungváry azt, hogy a Németországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945 november 20-i határozata elrendelte volna a magyarországi németek kitelepítését. Az átiratban annyi szerepelt, hogy minden országból legfeljebb ötszázezer sváb telepíthető ki. Nem kötelezettségről, hanem csak maximális lehetőségről volt szó, amit a magyar kormány vagy igénybe vesz, vagy nem.
Ungváry szerint az egész történet állatorvosi lova a magyarországi németek elűzésének az emléknapja, pontosabban ennek az emléknapnak a története. Először felmerült az, hogy legyen egy közös emléknap a Csehszlovákiából elűzött magyarokkal. Itt viszont belefutottak abba a problémába, hogy hiába akarta a magyar kormányzat 1945-46-ban, hogy a magyarországi németek elüldözése ne legyen precedens, és a szomszédos országok ne gondolják azt, hogy ők is ugyanezt megtehetik az ottani magyarokkal - éppen ez történt, sőt, még hivatkoztak is a csehszlovákok arra, hogy Magyarországon van is hely, mert kitessékelték a németeket, fogadják be az onnan kitelepített magyarokat.
„A magyar politika gyakorlatilag saját magát lőtte lábon ezzel a történettel, mert a szomszédos országok teljes joggal mutathattak rá arra, hogy de hát kérem szépen, hogyha itt vannak bűnös népek, akkor a magyarokra is ugyanez elmondható, hiszen szétverték Csehszlovákiát” - mondta Ungváry.
Visszatérve az emléknapra. A dátumra három ötlet merült fel:
- november huszadika, amikor a Németországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság az átiratot küldte,
- vagy december 22., amikor a kitelepítéséről szóló magyar kormányhatározat megjelent
- vagy január 19-e, amikor az első deportáló vonat elindult.
Az első verziónak nagyon nagy előnye lett volna, hogy a felelősséget rá lehet tolni a Németországi Szövetséges Ellenőrző Bizottságra. A második volt a lehető legrosszabb változat, mert akkor a magyar felelősség derült volna ki. Így aztán a január 19-e lett a konszenzus, összekapcsolva a szovjetek által elrendelt malenkij robottal.
Az emléknapról szóló parlamenti döntés indokolásában eredetileg az szerepelt, hogy a Németországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság határozata értelmében vitték el a magyarországi németeket. „Miután ez megjelent, többen a magyarországi német nemzetiség reprezentánsai közül halkan jelezték, hogy ez így történelmileg tarthatatlan. Majd ezek után egy évvel később, teljes csendben, mindenféle publicitás nélkül a törvényjavaslat szövegéből az ok megnevezését a törvényhozó egyszerűen törölte. Így van egy emléknapunk, amikor az emléknap indoklásában nem lehet tudni az egésznek az okát” - mondta Ungváry.
„Mindez azért is fontos és tanulságos, mert megmutatja azokat a felelősségelkerülő mechanizmusokat, amelyek a holokauszt kapcsán sem ismeretlenek Magyarországon. Természetesen nagyon sok különbség van a magyarországi zsidó és magyarországi német sors között az áldozatok szempontjából, hiszen mások voltak a túlélési esélyek és mások voltak a körülmények is. Egy dolog biztosan azonos: a döntéshozók és a tettesek hozzáállása. Őket ugyanis nem érdekelte egyik esetben sem, hogy mi fog történni azokkal az emberekkel, akiket vonatra raknak. Úgy gondolták, nincs közük hozzájuk” - fejezte be Ungváry.
A Blinken OSA Archívum által életre hívott előadássorozatból még hat rész van, az előadások teltházasak, de beszámolunk róluk. Az előadás-sorozathoz esszépályázat is tartozik. Felsőoktatási hallgatók jelentkezéseit várják, a téma szigorúan nincs megszabva, de a munkáknak kapcsolódniuk kell az előadások tematikájához. Leadási határidő: május 31. A legjobb 10 pályamű egyenként 150 ezer forintot kap, az elbíráló Ungváry Krisztián lesz.