Nem hajlandóak elhagyni kolostorukat az ukrán ortodox keresztény papok

külföld
2023 március 29., 18:52

Kijevi történelmi kolostorukban maradnak a helyi ortodox keresztény papok, annak ellenére, hogy az ukrán kormány elrendelte az ott élő több száz pap, szerzetes és diák kilakoltatását - írja a BBC. A Pecserszk Lavra nevű kolostor az ukrán ortodox egyház (UOC) székhelye, ami Oroszország tavalyi inváziója után szakadt el a moszkvai patriarchátustól. Ukrán tisztviselők azonban azt gyanítják, hogy a vezető papság egy része továbbra is fenntartja kapcsolatait a moszkvai egyházzal, amit ők tagadnak.

photo_camera Fotó: SERGEI SUPINSKY/AFP

Az ukrán kormány, a Dnyipro folyóra néző hatalmas, 11. századi kolostor tulajdonosa azt állítja, hogy a döntést azután hozták meg, miután kiderült, hogy az Unesco világörökség részét képező komplexum bérleti szerződését többszörösen is megsértették. Ezt követően szólították fel az UOC-t, hogy szerda végéig hagyják el a helyszínt.

Az UOC szerint azonban nem volt jogi alapja a hónap elején bejelentett kiutasításnak. „Ha a kormány arra kényszerít minket, hogy törvénytelenül tegyük ezt meg, azt totalitarizmusnak nevezik - mondta az érsek. - Nincs szükségünk ilyen államra vagy kormányra. Van alkotmányunk és vannak törvényeink. Nem fogadunk el más módszereket.”

Az ukrán hatóságok azzal vádolják az UOC egyes tagjait, hogy titokban támogatták Moszkvát a háború alatt, annak ellenére, hogy néhány vezető elítélte az orosz inváziót. Tavaly az ukrán biztonsági szolgálat razziát is tartott a Lavrában és más, az UOC-hoz tartozó épületekben, majd több tucatnyi egyházi személyt tartóztattak le hazaárulás és Oroszországgal való együttműködés vádjával. Az UOC szerint azonban nincs bizonyíték a vádak alátámasztására.

Tavaly többek ellen büntetőeljárás is indult, miután előkerült egy videó, amiben az UOC egyes tagjai oroszbarát propaganda dalokat énekeltek, a közép-ukrajnai Vinnicja területén elterülő egyházmegye vezetőjét pedig az inváziót támogató röplapok készítésével vádolták meg. Mindezek ellenére szerda reggel több száz hívő gyűlt össze a kolostor előtt a hóesésben, hogy részt vehessenek a misén.

Az ügy az ukrán ortodox közösségen belül is megosztottsághoz vezetett. Az elmúlt években ugyanis sokan csatlakoztak a 2019-ben függetlenedett Ukrán Ortodox Egyházhoz (OCU), miközben milliók maradtak továbbra is az UOC kötelékében, ami tavaly májusban szakadt el Moszkvától, miután évszázadokig annak ellenőrzése alatt állt.

Bár azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi történik pontosan, ha az UOC tagjai nem hagyják el a kolostort, az ukrán kulturális miniszter, Olekszandr Tkacsenko azt mondta az ügy kapcsán, hogy a helyi hatóságok nem fognak erőszakot alkalmazni a szerzetesek eltávolításának érdekében.

Az orosz ortodox egyház az orosz-ukrán háború kezdetét követően gyakran visszhangozta a Kreml retorikáját. Kirill pátriárka, aki többek között Mihajlov fedőnéven kémkedett Svájcban a KGB-nek, prédikációiban azt sugallta, hogy Oroszország háborúja a kereszténység jövőjéről szóló igazságos háború, és nem ítélte el egyértelműen az ártatlan emberek ukrajnai meggyilkolását.