Váratlan kordonbontás a Karmelita kolostornál - élőben!

POLITIKA
2023 március 29., 06:36
  • Szerdán reggel fél kilenc tájban ismét nekiment a Karmelita kolostor bejáratát mondvacsinált okból elzáró kordonnak Hadházy Ákos és a Momentum parlamenti frakciója.

Szerdán reggel két hét elteltével ismét nekiállt lebontani Orbán Viktor munkahelye, a Karmelita kolostor bejáratát őrző kordont a Momentum néhány politikusa és a független Hadházy Ákos.

Az akció első része percek alatt lezajlott, a gyakorlott résztvevők lényegében másodpercek alatt lebontották a kordont.

"Ha felépítik, újra le fogjuk bontani. A kordon a cinizmus, hazugság szimbóluma, ami abból a hazugságból épült fel, hogy az építkezést védi, pedig valójában azért, hogy a sajtó ne tudja kérdezni a kormányülésre érkezőket"- nyilatkozta a bontás közben lapunknak Hadházy Ákos.

A kordonbontók fejlesztettek a módszereiken a legutóbbi próbálkozásuk óta: a lebontott kordonelemeket ugyanis most már nem egyszerűen felhalmozták a kövezeten, hanem össze is láncolták, majd zsákokba csomagolták, majd rájuk ültek. A cél nyilván az, hogy ne legyen annyira könnyű újra felállítani.

Az akció közben momentumos aktivisták sajtószabadságot követelő táblákkal jelentek meg.

"Ez egy diktatórikus terület, ahonnan ki van zárva mindenki" - mondta közben Fekete-Győr András.

Az épület előtt nem volt világos, hogy odabent mindeközben folyik-e éppen kormányülés, a bontás közben az Alapjogokért Központos Szánthó Miklós ment be eddig az épületbe.

Közben a résztvevők egymás után erősítik meg, hogy újra meg újra vissza fognak jönni, és megint lebontják a kordont, ha kell.

A résztvevők mostanra végeztek mindennel, és a kolostor bejárata előtt összeláncolt kordondarabokon ülve várnak, mögöttük rendőrsorfal áll. Egyelőre nem tudni, meddig tart a tiltakozás.

A Honvéd Főparancsnokság épületénél, ahol mostanában nem folyt semmiféle munka, az akció közben hagosan kalapálni kezdték a fémet a munkások. Néhány képviselő elkezdett körbenézni, hátha valamilyen másik bejáraton keresztül érkeznek a résztvevők a kormányülésre, már amennyiben ma tartanak egyáltalán ilyen eseményt, amiben senki sem biztos.

A helyzet negyed tíz táján változatlan. A kapuban rendőrsorfal, a felvezető lépcső előtti járdán, a kordonelem-halmokon tiltakozók ülnek, közülük páran a sajtónak nyilatkozgatnak. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ma pont nincs kormányülés odabent.

Az egyetlen dinamikus esemény viszont vicces: a szemközti építkezésen megélénkült az állványzat, a munkások irtó hangosan kopácsolnak és musicalszerű látványt nyújtanak. Ez más helyzetben nem lenne hír, de itt mostanában nem folyt látható munka idekint, szóval úgy tűnik, mintha a tiltakozó akció miatt indultak volna be ők is.

Helyben az a hír terjed, hogy a demonstrálók 11 óra tájáig terveznek maradni.

Az esemény tervezett vége előtt nem sokkal rendőrök igazoltatták Hadházyt és szabálysértési eljárást indítottak ellene a gyülekezési törvény megsértése miatt. A vége szépen felpörgött, az épületből kilépő Fónagy János, a gazdaságfejlesztési tárca szépkorú államtitkára bazmegolva küldte kapálni a Momentum elnökét.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444


A szerdai alkalom után elmondható, hogy a kordon körüli akciózás lassan szokássá válik a NER ellenzékének köreiben.

Az első próbálkozó a 2022-es országgyűlési választásra készülő összellenzéki válogatott volt. 2021. november 25-én a fővárosban induló ellenzéki jelöltek plusz Karácsony főpolgármester nehezen felejthető performansz keretében megpróbáltak kézbesíteni egy 12 milliárd forintról szóló BKV-s büntetőcédulát Orbánnak. A “megpróbáltak kézbesíteni” a valóságban annyit jelentett, hogy miközben az asszisztenseik vadul Facebook live-ozták őket, a politikusok megakadtak a kordonnál, aztán elment a kedvük a további akciózástól, a kordonra drótozták a nagy cetlit, és hazamentek. A legizgalmasabb akció mindeközben az volt, amikor az LMP-s Csárdi Antal megpróbált úgy lelépni a cringe-fesztiválról, hogy ne vegyék a kamerák.

A következő próbálkozás már jóval életképesebb volt. Két hete, 2023. március 14-én Hadházy Ákos és a Momentum parlamenti frakciója összehangolt, gyors akciót végrehajtva ténylegesen lebontotta a Karmelita főbejáratát, illetve az épülethez vezető Színház utca száját lezáró mindkét kordont, majd a követeléseiket soroló 12 pont-parafrázist rövid időre ki is ragasztották a Karmelita főkapujára.

Másfél éve állították

A Karmelita előtti Színház utca két végét 2021 novembere végén kordonozták el, arra hivatkozva, hogy az az Orbán hivatalával szemközti Honvéd Főparancsnokság újjáépítésének felvonulási területe. Kollégánk, Miklósi Gábor a közelben lakik, szinte minden nap jár arra, és a Karmelita előtt egyszer sem látott olyan, a Honvéd Főparancsokság állványzatát körbeölelő palánkon átnyúló építési tevékenységet, ami indokolta volna a mintegy 15 méter széles utca teljes lezárását. Az építkezés felvonulási területe mindig is a Szent György téren volt, a Főparancsnokság hónapok óta szerkezetkész, az alkalmi kordon pedig közel másfél éve változatlan, a rendőrök csak a Miniszterelnökség dolgozóit és látogatóit engedik át.

A mellébeszélésre jellemző, hogy ha a lezárt utcát valóban igénybe vennék az építkezéshez, akkor ott be kéne tartani a munkavédelmi előírásokat. A csak innen megközelíthető Karmelita dolgozóin, a politikusokon és a látogatókon viszont természetesen sosincs sisak, az ott dolgozók gyakran álldogálnak, trécselnek az „építési területen”.

Világszerte sok példa van rá, hogy az állami vezetők hivatala, otthona védett objektum. Az USA Szabadság téri nagykövetsége például jól mutatja, milyen, amikor a biztonsági szempontok felülírják a közterületek szabad használatát. Arra azonban nemigen van példa, hogy mondvacsinált okokra hivatkozva zárjanak le tartósan utcákat állami hivatalok közvetlen közelében. A vári építkezések beruházója, a Miniszterelnökség alá tartozó Várkapitányság Zrt. szerint mindenesetre a kordon csak addig áll, amíg az építkezés tart.