• C. Gabriellát 1992-ben 12 éves korában erőszakolta meg egy lovasedző egy tanyán.
• Egészen tavaly decemberig nem nézett szembe azzal, ami akkor történt, se azzal, hogy az akkori események milyen hatással voltak az életére. Úgy érzi, most végre felébredt és elkezdett élni. Azt szeretné, ha minden nemi erőszakon átesett áldozat átélhetné, milyen érzés felszabadulni.
• Stáhly Kata, a Hintalovon Alapítvány sport és gyermekvédelmi programjának vezetője szerint tipikus, hogy az ilyen gyermekkori események 30 évvel később kerülnek felszínre, addig pedig az agy befagyasztja az emléket.

„Önbizalmam, önbecsülésem semmi nem volt. Nem tudtam sose tükörbe nézni, például amikor kispiráloztam a szempillámat, akkor csak a szememet néztem. Sosem készítettem magamról szelfiket, ha valaki megnézné a telefonomat, akkor azt látná, hogy rólam nincs kép, mert rosszul voltam és vagyok ettől. Hatalmas lépés, hogy ki tudtam keresni az akkori fényképeket és megnézni magamat. Állandóan sötétben zuhanyzom, nehogy meglássam magamat a tükörben. Ez azért nem múlt még el, de próbálok elfogadóbb lenni magammal szemben” - meséli C. Gabriella, aki néhány hónapja nézett szembe azzal, hogy 1992-ben 12 éves korában megerőszakolta egy lovasedző.

C. Gabriella teljes életére hatással volt a gyerekkori esemény, de azt korábban sosem fogalmazta meg magában, hogy a problémái innen erednek, sőt az erőszakról sem beszélt soha senkinek. Azt most a gyógyulás útjának tartja, hogy családja után a nyilvánosságnak és a 444-nek is elmeséli, hogy mi történt vele és hogyan nézett szembe vele.

„Tudtam, hogy megtörtént, de elzártam”

1992 nyarán a szokásos helyre vitték lovagolni az akkor 12 éves C. Gabriellát és testvéreit egy Kecskemét környéki tanyára. A család régóta ismerte a tulajt, Gabriella édesapja baráti viszonyt ápolt vele, ezért járt oda az egyébként Solymáron lakó család.

A tanyán éppen lovastábort tartottak egy vendégedző segítségével, és bár a család legidősebb lánya, Gabriella nem volt beíratva a táborba, a szülők végül mégis úgy döntöttek, hogy maradhat egy éjszakára. Ekkor történt az erőszak. Gabriella azt mondja, hogy sok gyerek a pajtában aludt, de néhányan, köztük ő is, a tanya panzió részében, ahol a vendégedző szobája is volt.

„Nem sok mindenre emlékszem. Még az első napról arra, hogy valakit felsegít a lóra, de hogy fiú vagy lány, arra nem, csak arra, hogy fogja a kantárszárat. Aztán arra, hogy pálinkázom, és nyilván nem a tulajdonostól kaptam, mert egyidős vagyok a lányával és ismert engem. Az a kép van előttem, hogy az edzővel kettesben ülök és nem talajrészegségig ittam, de arra konkrétan emlékszem, hogy belekortyoltam egy felesbe. Arról semmi nincs meg, hogy és mint kerültem a szobájába. Arra emlékszem, hogy óvszert húzott, arra, hogy a behatolásnál fájt meg rossz érzés volt. Arra, hogy utána mondta, hogy «igen, te még szűz voltál», és hogy «fiatalabb vagy, mint a lányom». És nem tudom hogy került szóba, de azt is tudtam, hogy 35 éves. Aztán már csak az a kép van meg, hogy fekszem a saját ágyamban összegörnyedve és fogom a hasam, és onnantól kezdve semmi” - mondja Gabriella.

Gabriella azt mondja, hogy azt, ami akkor történt vele, "elrakta egy dobozba és nem foglalkozott vele", bár mindig is tudta, hogy ott van. Emiatt semmilyen érzelmet nem tud felidézni sem az erőszak idejéről, sem arról, hogy hogy érezte magát utána.

„Bennem volt ez az emlék, tudtam, hogy megtörtént, de soha semmit nem engedtem ehhez közel, akár színdarabok, könyvek szóltak erről, amiket láttam vagy olvastam. Semmi élmény nem juthatott el odáig, hogy velem valami hasonló történt. Nem hibáztattam magam, még csak nem is értékeltem ezt semmilyen irányba, hogy: jó, nem jó, áldozat, nem áldozat. Tudtam, hogy megtörtént, de el volt zárva, pedig még utána is jártunk oda a tanyára egy csomót, mégsem merült fel bennem, hogy összekapcsoljam a hellyel” - mondja Gabriella.

Az edző, akit személyiségi okok miatt nem nevezünk meg, csak vendégedzőként és táborvezetőként volt jelen a lovardában, Gabriella azelőtt és utána se látta, de a nevére emlékezett. Az edző a lovas szcénában ismert és még ma is kifejezetten gyerekek lovagoltatásával, programoztatásával, osztálykirándulásokkal foglalkozik egy lovardában. A férfi C. Gabriella ügyében már nem lenne büntethető, akkor sem, ha a nőnek bizonyítéka lenne az erőszakra, mert a bűncselekmény mostanra már elévült.

A szembenézés

Gabriella 32 évvel később vette elő ezt a dobozt és nézett szembe azzal, hogy mi történt. Egy más családi jellegű ügy miatt kezdett el egy évvel ezelőtt pszichológushoz járni, ott került elő először a téma tavaly karácsonykor.

„Amikor először szóba jött a pszichológusnál, akkor kellett írnom egy fiktív levelet ennek az embernek arról, hogy mi az, amit elvett tőlem. Én ezt megírtam, de úgy igazán nem foglalkoztam vele, leírtam, hogy a fiatalságomat, a szüzességemet vette el, de nem igazán éreztem át. A pszichológusom is azt érezte, hogy még nincs itt az ideje erről beszélni, mert még nem álltam készen. Viszont bennem megfogalmazódott az a kérdés, hogy ez pontosan mikor történt. A nagymamámmal nagyon közel álltunk egymáshoz, és ő a körül a nyár körül halt meg. A kérdés, ami felmerült bennem, hogy ez a halála előtt vagy után volt, mert mi annyira jóban voltunk, hogy szerintem neki elmondtam volna. És akkor megkérdeztem a szüleimet, hogy mégis melyik volt az a nyár, amikor én ott maradtam a tanyán. Nem tudták megmondani, de elkezdtünk fényképeket nézegetni és próbáltuk kideríteni. Én akkor már nagyon remegtem” - emlékszik vissza.

Gabriella ekkor még nem szólt semmit a szüleinek, de megrökönyödött azon, hogy milyen fiatal az erőszak évében készült képeken, úgy emlékezett, hogy a történtek idején idősebb volt, bár Gabriella azt mondja, hogy korán érő típus volt és már akkor is magas volt.

„Pont tőlük mentem a pszichológushoz és ő kérdezte, hogy akarok-e róla beszélni, mondtam, hogy igen. Ekkor kért meg arra, hogy olvassam fel a korábban írt levelet. Ott már éreztem, hogy el tudnám magam sírni, de végül nem tettem, viszont, amikor hazafelé mentem és felhívtam a húgomat, az egész kiszakadt belőlem. Nagyon sírtam, remegtem, de hatalmas megkönnyebbülés volt” - mondja.

Gabriella ezután várt pár napot, azon vívódott, hogy elmondja-e a szüleinek. Végül rájött, hogy muszáj elmondania, mert ha nem teszi, „akkor többet nem tud a szülei szemébe nézni.” Olyan kérdések foglalkoztatták, hogy a szülei vajon tudtak-e az erőszakról, sejtették-e, láttak-e rajta bármit azon a nyáron. Gabriella úgy készült a beszélgetésre, hogy utánaolvasott, filmet nézett arról, hogy milyen reakciói lehetnek a szülőknek ilyen helyzetben.

„Úgy vezettem elő nekik, hogy észrevettek-e akkor nyáron valami változást rajtam? Volt akkor három - azóta négy - fiatalabb testvérem, egész nyáron otthon voltunk anyukánkkal. Azt mondták, hogy nem vettek észre semmit, és akkor elmondtam, hogy ez történt. Apukám már sejtette abból, ahogy bevezettem, hogy valami ilyesmiről van szó. Átment a másik szobába és elkezdte nézegetni a fényképeket ” - meséli.

Ekkor derült ki, hogy Gabriella korábbi sejtésével ellentétben nem 13, hanem csak 12 éves volt az erőszak idején.

„Nekem a 12 éves gyerek kontra 13 éves kiskamasz egy hatalmas különbségnek tűnt akkor. Valószínűleg ha nem derül ki, hogy 12 és nem 13 voltam, akkor ki sem bukott volna ez az egész, mert a 13-at annyival idősebbnek éreztem. Ez még a mai napig bennem van, de már rábeszéltem magam, hogy a 13 kontra 35 se sokkal jobb” - mondja.

A szülők nem emlékeztek az edzőre, és változást sem vettek észre az amúgy is introvertált lányuk viselkedésében.

Egy-két héttel azután, hogy Gabriella elmondta, mi történt, a szülőkkel együtt kutakodni kezdtek. Azt tudták, hogy a tanya már nem működik, de találtak egy nagyon régi honlapot, amin volt egy vezetékes telefonszám. Ezt Gabriella édesanyja hívta fel először, de neki ki se csöngött. Amikor Gabriella később megpróbálta, neki kicsöngött és fel is vette a hely egykori tulaja, akivel Gabriella édesapja akkoriban baráti viszonyban volt. Gabriella édesapja beszélt vele, de elmondásuk szerint a tulaj már nagyon idős, és nem emlékezett egyáltalán az edzőre. Gabriella édesapja azt tervezi, hogy személyesen is találkozik a tulajjal, hátha együtt fel tudnak idézni valamilyen emléket.

„Apukámnak bűntudata van, hogy miért nem vették észre, hogyan történhetett ez meg, hogyan hagyhattak ott. De ez szerintem nem számon kérhető rajtuk. Nagyon pozitív volt az apukám és a testvéreim reakciója, nem volt különösebben szoros a kapcsolatunk, de most sokkal mélyebb lett, figyelnek rám, én is nyitottabban beszélek velük. A testvéreim nagyon hálásak, amiért ezt elmondtam nekik, mert nekik is vannak gyerekeik” – mondja Gabriella.

„Azt gondolom, hogy felvilágosítani egy gyereket a szülőnek pont annyira feladata, mint megtanítani átmenni az úttesten. Tizenkét évesen történik velem egy ilyen, és gyakorlatilag fogalmam sincs, hogy mi történik. Emiatt még most is mérges vagyok” - mondja.

„Olyan, mintha felébredtem volna”

Bár Gabriella mindazt, ami történt 32 évre eltemette magában, ez természetesen nem jelenti azt, hogy semmilyen hatással nem volt az életére.

„A szexuális életemet, a férfiakhoz való hozzáállásomat teljesen aberrálttá tette, ahogy azt is, hogy én hogyan kezeltem magam egy kapcsolatban. Ismerkedéseknél úgy viselkedtem, mint egy férfi: rögtön az első randin szex, aztán továbblépés. Szex közben pedig valahogy kikerültem magamból, csak egy test voltam. Pont ugyanúgy viselkedtem és vártam el, hogy viselkedjenek velem, mint akkor éjszaka” – vallja be.

Azonban ennél is nagyobb hatása volt a gyerekkori eseménynek Gabriella önbizalmára. A nő sokáig kereste arra a választ, hogy miért nem tud tükörbe nézni, most pedig úgy érzi, megtalálta a választ. Gabriella édesapja erről utóbb azt mondta a lányának, hogy sosem értette, hogy valaki hogy utálhatta, nézhette le ennyire saját magát, de most már neki is összeállt a kép.

Az egyébként szociológus és tanár végzettségű Gabriella azt mondja, hogy az élete minden területén nyomott hagytak az akkor történtek. Sosem tudott koncentrálni, minden vizsgahelyzetben leblokkolt, és azt mondja, hogy nagyon érdekes, de ez már most, néhány hónappal a szembenézés után, hatalmasat változott. Azt is mondja, hogy egész életében össze-vissza menstruált, azóta viszont, hogy szembenézett a történtekkel, 3 hónapja napra pontosan jön meg neki.

„Nagyon nagyon sok minden változott az életem minden területén. A legfontosabb, hogy sokkal több önbizalmam van, sokkal kevésbé érdekel, hogy mit gondolnak mások. Például az ügy kapcsán is, hogy ha valaki megkérdezi, hogy miért nem mondtam el, miért nem beszéltem 30 évig, most már nem bántanak ezek a kérdések, fel tudom vállalni, hogy ez van. Amit még észrevettem, hogy sokkal nyitottabb, éberebb vagyok. Az évek alatt egyre inkább betompultam, tényleg olyan, mintha felébredtem volna. Azt érzem, hogy elkezdtem élni” - magyarázza.

Gabriella úgy érzi, hogy sok mindenben megragadt azon a 12 éves szinten, de reméli, hogy ez most változni fog. Azt viszont érzi, hogy sokkal „kedvesebb és empatikusabb saját magával szemben”.

„Sokkal erősebbnek érzem magam, már eleve az hatalmas lépés, hogy önmagamért és a saját igazamért kiállok. Még akkor is, hogy ha nem lesz az elkövetőre nézve következménye, tudom, hogy meg kell tennem. Ez az első ilyen lépés életemben. Azt szeretném elsősorban elérni, hogy ha lehet, akkor ne legyenek további áldozatok. A másik fő cél, hogy volt áldozatokat bátorítsak arra, hogy nézzenek ezzel szembe, dolgozzanak ezzel az "élménnyel", mert ez annyira jó, amikor ez kijön az emberből, hiába van ott 30 év, ami ködbe veszett” - mondja.

Tipikus védekezési stratégia, hogy elrakjuk

Stáhly Kata, pszichológus, a Hintalovon Alapítvány, NEMECSEK sport és gyermekvédelmi program vezetője azt mondja, hogy több nemzetközi kutatás is készült arról, hogy a gyereksport és a bántalmazás között lehet összefüggés. Elsősorban a versenysportban fordulhat elő nem csak szexuális, de érzelmi és fizikai bántalmazások, de ezek ugyanúgy a hobbisportokban is jelen vannak, a táborok pedig szintén táptalajai a lehetnek a visszaéléseknek.

Egy 2014-es UNICEF által készített kutatás szerint a sportoló gyerekek 31 százaléka él át szexuális bántalmazást, amelyben a fiúk és lányok egyaránt érintettek. Stáhly szerint az úszók kiállása óta a társadalomban egyre inkább elfogadott nézet, hogy létezik a sporton belüli gyermekbántalmazás, de ennek a mértékéről és annak elfogadhatóságáról még nincs közmegegyezés.

Stáhly Kata azt mondja, hogy a szexuális bántalmazás és kizsákmányolás veszélyének leginkább a 11-15 év közötti gyerekek vannak kitéve és nagyon gyakran állnak az elkövetővel bizalmi viszonyban, ilyen lehet például egy edző-sportoló kapcsolat is, bár C. Gabriella esetében nem ez volt a helyzet.

„Mivel az ilyen bántalmazások rendszerint négy fal között történnek, ezért nincsenek tanúk, és az áldozatok nem tudják, nem merik elmondani, hogy mi történt velük. Nagyon jellemző a szégyen és bűntudat megjelenése, hogy ő az, aki valami rosszat csinált” – magyarázza Stáhly.

Stáhly Kata szerint a szexuális bántalmazás elsősorban a hatalomról szól és nem magáról az aktusról. Az Első tornász című dokumentumfilmben, az Amerikai Torna Szövetség tornászait szexuálisan abuzáló sportorvos szájából is az hangzik el, hogy azért tette, „mert megtehette”.

„Ami C. Gabriella esetében történt, hogy elrakta egy dobozba azt az éjszakát, a legtipikusabb védekezési stratégia. Az is nagyon jellemző, hogy ezek 30 év után jönnek elő valamilyen trigger hatására, addig viszont az agy befagyasztja az emléket. Hangok és helyzetek viszont okozhatnak poszttraumás tüneteket, például volt olyan esetem, amikor egy nemi erőszak áldozatának minden nap 4 órakor elkezdett fájni a feje, aztán kiderült, hogy azért, mert délután 4 órakor erőszakolták meg gyerekkorában” – mondja a szakértő.

Az ügyészség 2013-ban ismerte fel a Sipos-ügy kapcsán, hogy az ilyen jellegű traumák gyakran 20-30 év távlatában kerülnek felszínre, éppen ezért azt a döntést hozták, hogy ezek az ügyek nem évülnek el.

Stáhly Kata szerint bár elsőre furcsának tűnhet, hogy C. Gabriella az eset után is vissza tudott járni a tanyára, egyáltalán nem az.

„Egy traumatikus élmény feldolgozására az áldozatoknak többféle stratégiájuk lehet. Egyik legtipikusabb, hogy egy ilyen történést a fejükben bezárnak egy dobozba, hozzáférhetetlenné téve még számukra is azt, ami történt. Ez egy nagyon erős önvédelmi eszköz, amit ő már gyerekként megtalált magának. Attól pedig mindenkit óva intek, hogy az áldozat későbbi viselkedése alapján ítéljünk meg egy ilyen ügyet, mert az semennyiben nem csökkenti magát a traumát” – magyarázza Stáhly Kata.

A szakértő hangsúlyozza, hogy míg egy pofon elcsattanása előfordul, hogy nem mindenkiben hagy mély nyomot, addig a szexuális erőszak minden esetben traumatizál és hatást gyakorol az áldozat életére.

Irányelvek

2017 óta kötelező, hogy minden sportegyesületnek legyen etikai kódexe, de Stáhly Kata szerint ezek semmilyen gyakorlati tanácsot nem tartalmaznak, például nincs bennük szó arról, hogy hol lehet jelezni, ha visszaélés történt. A Magyar Úszó Szövetség kiépített egy rendszert, független bizottságot hozott létre, amely kezeli a panaszokat. Erről itt írtam.

„Amikor sportegyesületeket kérdezünk a gyermekvédelmi irányelvekről, sokan azt mondják, hogy náluk nincs bántalmazás. Egy ilyen kijelentés azonban jelentheti azt is, hogy előfordul, de nem foglalkoznak vele, mert nem tudják, hogyan kezeljék a helyzetet, vagy nem tudják sem a szakemberek, sem a gyerekek, hogy mi számít bántalmazásnak” - magyarázza Stáhly.

Stáhly Kata szerint azoknál a sportoknál, ahol nincs meg a sportegyesületi struktúra – ilyen egyébként a lovassport is – , ott elsősorban a szülők felelőssége a gyermekük biztonsága. Ennek fontos része a szexuális nevelés.

„A szexuális bántalmazástól az információ védhet meg minket. A szexuális nevelés nem csak arról szól, hogy két ember szexel, hanem ennél sokkal tágabb. Beletartozik az is, amikor például az orvos tájékoztatja a gyereket, hogy lehúzza a trikóját, hogy megvizsgálja. Ezzel megtanulják a gyerekek, hogy rendelkezhetnek a testük, és afelett, hogy ki érhet hozzájuk és ki nem” - mondja, és hozzáteszi, hogy nagyon fontos az is, hogy a szülők figyeljenek oda gyerekeikre, és vegyék észre, ha a viselkedésük megváltozik.

Hosszabb távon viszont arra lenne szükség, hogy ez a gyermekvédelmi szemlélet bekerüljön a társadalomba. Az angolszász országokban, vagy Franciaországban már nem nyithat ki úgy egy iskola, hogy nincs gyermekvédelmi irányelve. A Hintalovon Alapítvány két éve dolgozik egy olyan gyermekvédelmi irányelven, abban segíti majd a sportegyesületeket, hogy kialakítsák saját gyermekvédelmi irányelvüket, ez hamarosan elérhetővé válik mindenki számára.

Ha Ön is szexuális, fizikai vagy érzelmi bántalmazás áldozata és szívesen megosztaná, akár anonim módon velünk a történetét, írjon a fodik@444.hu email címre.