„Még ha tudtuk is, hogy köztünk vannak a szexuális zaklatók, csak tűrtük tehetetlenül”

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

„A szexuális ragadozók mindenhol ott vannak a tornaklubokban, de tágabb értelemben az érzelmi és a fizikai bántalmazás igazából megszokott volt. Így nyomtak el minket és tettek annyira engedelmessé, hogy még ha tudtuk is, hogy köztünk vannak a szexuális zaklatók, egyetlen szót sem szóltunk, csak tűrtük tehetetlenül” - hangzik el egy amerikai tornász szájából az Athlete A című dokumentumfilmben, ami az Amerikai Torna Szövetségben, 2016-ban kirobbant botrányról szól.

A Netflixen júniusban megjelent dokumentumfilm kapcsán Gyurkó Szilviával, a Hintalovon Alapítvány gyermekjogi aktivistájával beszélgettünk arról, hogyan alakulhatnak ki az amerikai tornászsporthoz hasonló közegek, ahol évekig követhetnek el bűncselekményeket pedofilok anélkül, hogy bárki is megpróbálna közbeavatkozni, sőt, miután kiderül egy-egy eset, még fedezik is az elkövetőket.

„Nem tudtam, mi történt, de nem tűnt helyesnek”

Az Amerikai Torna Szövetségben 2016-ban robbant ki a zaklatási botrány. A szövetség orvosa, Larry Nassar 500-nál is több tornászlányt molesztált az évek során. A dokumentumfilm az egyik áldozat, Maggie Nichols történetén és az Indianapolis Star című lap által feltárt eseteken keresztül mutatja be, hogy mi történt az USA egyik leghíresebb sportszövetségében.

2015-ben Maggie Nichols az amerikai tornászsport második számú női sztárja volt Simone Biles, a többszörös olimpiai bajnok mögött. 18 éves volt akkor. Ahogy az összes lány izomzatát, úgy Maggie-ét is Larry Nassar kezelte naponta többször. Az egyik kezelés alkalmával felnyúlt a hüvelyébe.

„Nem tudtam, mi történt, de nem tűnt helyesnek” – mondja a filmben Maggie.

Először egy csapattársát kérdezte meg arról, hogy normális-e az, hogy így ért hozzá a férfi, mire a barátnője azt felelte, hogy vele is ezt szokta csinálni. Később az Indianapolis Star nevű újság fedte fel, hogy a sportszövetség orvosának körülbelül 500 áldozata volt 1992 és 2015 között. Nassart 2018-ban 175 év börtönre ítélték. 

A kegyetlenség volt az edzésmódszer

Az Athlete nemcsak magukkal a zaklatási esetekkel foglalkozik, hanem alaposan feltérképezi azt a közeget, amely lehetővé tette ezt a bűncselekménysorozatot.

Az Amerika Tornaszövetség edzésmódszere például nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy Nassar éveken keresztül szedhette az áldozatait. A szövetség két vezetőedzője  magyar származású román állampolgár volt: Károlyi Béla és felesége, Károlyi Márta. A kolozsvári házaspár a hetvenes években, a román női tornászválogatott edzőjeként vált legendává: tanítványaik sorra nyerték az olimpiai aranyakat (Nadia Comaneci egyedül ötöt). 1981-ben disszidáltak az Egyesült Államokba, és kezdték el itt alkalmazni nagyon eredményes, de meglehetősen kegyetlen edzésmódszereiket. Károlyiék elsősorban gyerekeken tudták alkalmazni nagyon szigorú módszereiket, az amerikai válogatottbe egyre fiatalabb és fiatalabb lányok kerültek. A gyerekek sokkal hajlékonyabbak és könnyebb őket irányítani is.

Károlyi Béla a sydney-i olimpián 2000-ben.Fotó: KAZUHIRO NOGI/AFP

Károlyiék mindent ellenérzésük alatt tartottak, gyakorlatilag a lányok teljes életét. A sportolók rettegtek az edzőktől, mert a verbális és fizikai bántalmazások általánosak voltak. Ceausescu Romániájában teljesen normálisak voltak ezek a módszerek, Amerikában pedig a sikerek legimitálták Károlyiékat: jöttek az aranyak itt is sorban, története legeredményesebb korszakába lépett az amerikai női tornászválogatott. 

A film szerint a lányoknak akkor is edzeniük kellett, ha komoly sérülésekkel küzdöttek. Ennek egyik legemlékezetesebb példája Kerri Strug esete, aki az akaraterő hőseként vonult be a történelembe, amiért egy durva térdsérüléssel is végigcsinálta a gyakorlatát az 1996-os olimpián. Valójában azonban a fiatal tornászlánynak nem volt más választása, mert Károlyi azt mondta neki, hogy a sérülés ellenére is meg tudja csinálni. 

Károlyiék módszere, a vasfegyelem, a feltétlen engedelmességre alapozott rendszer  pedig - még ha közvetett módon is, de - a molesztáló Nassar kezére játszott.

„Mire nyilvánvalóvá válik, hogy szexuális zaklatás történt, addigra már a saját meggyőződésedben sem hiszel. Mert azt gondolod, hogy éhes vagy, hogy fáj a bokád, vagy hogy keményen edzel, de közben azt ordibálják, hogy egy lusta dagadék vagy, és semmi baja a bokádnak. Ezek után ha egy férfi kérdés és kesztyű nélkül nyúlkálni kezd a vaginádban, akkor valami olyasmi járhat a fejedben, hogy ő kitűnő orvos. Szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, ezért inkább hallgatok róla” – nyilatkozta Nassar egyik áldozata.

Gyurkó Szilvia szerint a gyerekek ezekben a közegekben teljesen kiszolgáltatottak a felnőtteknek. Már ott elkezdődik ez a folyamat, hogy a szülők általában azzal a felszólítással adják be a közösségekbe a gyerekeiket, hogy „fogadjanak szót és nehogy rosszat halljanak felőlük”. 

Az áldozatok sokszor a társaikkal sem beszélnek arról, hogy mi történt velük, mert azt gondolják, hogy ez csak velük történt meg, és sokszor szégyellik is. Ha viszont az áldozat fel is ismeri, hogy nem normális az, ami vele történt, akkor sem biztos, hogy szólni fog erről bárkinek is, ugyanis azt gondolják, hogy ezzel a sportolói sikerességüket kockáztatnák.

Az egyetlen kedves felnőtt

Az edzések drákói szigora, a kiképzőtábori hangulat Larry Nassarnak még egy  hatalmas lehetőséget hagyott: eljátszhatta a kedves, gondoskodó felnőtt szerepét a katonás közegben.

„Utálom ezt a mondatot, de vártam a kezeléseket. Mivel Larry volt az egyetlen kedves felnőtt, aki az Amerika Torna Szövetségnél dolgozott” - mondta az egyik áldozat.

Nassar nasit és ennivalót adott a szigorú diétára fogott lányoknak, és ő volt az egyetlen, aki tényleg foglalkozott a sportból származó fizikai fájdalmaikkal, amiket az edzőik bagatellizáltak. Nassar valóban szerethető figurának tűnt, elismert szakember, a közösség megbecsült tagja volt, autista gyerekeknek hozott létre alapítványt, és a kezelési módszereiről videócsatornát is vezetett. 

Larry Nassar a bíróságon.Fotó: JEFF KOWALSKY/AFP

Gyurkó Szilvia szerint az a kép él az emberek fejében, hogy a szexcuális ragadozók erőszakos emberek. Ez csak mítosz. Sokkal inkább manipulatívak, tudják, hogy hogyan szóljanak az áldozataikhoz, akikkel bizalmi kapcsolatot tudnak így felépíteni. 

Az edzőtáborok a megfélemlítésről szóltak

Nassarnak további lehetőségei nyíltak a szexuális bántalmazásra az edzőtáborokban, a külvilágtól teljesen elzárt texasi Károlyi-birtokon. A szülőknek ide tilos volt belépniük, térerő is alig volt, így a sportolók teljesen az ott lévő felnőttekre voltak bízva, napi hét órát edzettek, mindennap rangsorolták őket.

„A miliő és a kultúra, amit Károlyi Márta teremtett a birtokon, a félelemről, a megfélemlítésről és a némaságról szólt” – hangzik el a filmben egy egykori sportoló szájából.

A birtok bejárata.Fotó: Bob Levey/AFP

A gyerekek annyira rettegtek ezektől a táboroktól, hogy volt olyan sportoló, aki a tábor előtt a fürdőkádba verte a fejét, hogy agyrázkódást kapjon és ne kelljen mennie. Ezt a félelmet használhatta ki Nassar, aki a birtok egy eldugott szegletében kezelte a lányokat, ahova a sportolók tévét nézni, kikapcsolódni jártak.

„Az, hogy az ilyen közegek generálják-e a szexuális bántalmazásokat, vagy eleve van-e hajlam az elkövetőben kicsit a tyúk és a tojás esete. De én azt gondolom, hogy a közeg, a rendszer, amiben létrejön a szexuális abúzus, 100 százalékban okolható a történtekért, mert egy ilyen ember nem marad meg egy olyan közegben, ahol nincs játszótere” – magyarázza Gyurkó.

A titkok és a hallgatás kultúrája

Ebben és nagyon sok más hasonló tömeges abúzusban nemcsak maga a közeg generálja a bántalmazást, hanem az is nagyon jellemző, hogy azután sem állnak a gyerek oldalára a szervezetek, miután kiderült, hogy mi történt. Inkább megpróbálják eltussolni az ügyet. 

Az Amerika Torna Szövetségben Maggie Nichols az edzőjéhez fordult 2015-ben, miután Nassar felnyúlt a hüvelyébe. Az edző felhívta Maggie anyját, aki rögtön szólni akart a hatóságnak, de másnap felhívta Steve Penny, az Amerikai Torna Szövetség elnöke, hogy megnyugtassa a feldúlt nőt. Azt mondta, hogy vigyáznak a lányára, és ők majd mindent elintéznek. A szövetségen belül el is indult egy belső nyomozás, de a hatóságokat nem értesítették.

13 hónappal később pedig még mindig nem történt előrelépés az ügyben, a hatóságokat továbbra sem értesítette a szövetség, igyekeztek az egészet eltitkolni.

Egy interjúban a szövetség elnöke, Steve Penny el is mondja, hogy semmilyen panaszt nem irányítanak a hatóságok felé, ugyanis a belső szabályrendszerük szerint a panaszokat alaptalannak kell tekinteni, kivéve ha maga az áldozat vagy a szemtanúk nem írják le a felhozott vádakat. 

Az amerikai (és egyébként a magyar) törvények szerint ha bárkiben csak a gyanú felmerül a szexuális zaklatásról, akkor jelentési kötelezettsége van a hatóságok felé, ha pedig ezt elmulasztotta, akkor azzal törvényt sért. Az Amerika Torna Szövetségben többen is tudtak nem csak Maggie, de más molesztált lányok eseteiről is, mégsem indult hatósági eljárás.

„Alapvetően nem arról van szó, hogy az edzők, a papok és a tanárok önmagukban veszélyesek a gyerekekre nézve, hanem ha az ökoszisztéma, amiben benne vannak, az egy olyan rendszer, amiben nincsenek szabályok, nincs átláthatóság, és a titkoknak és a hallgatásnak kultúrája van, akkor nagyon magas a kockázata, hogy megjelenik az abúzus” – mondja Gyurkó Szilvia.

Az aktivista azt mondja, nagyon sok esetben látják azt, hogy a közeg, legyen az iskola, sportszövetség vagy egyház, bezárkózik, és nem a bántalmazott mellé áll. A nemrég napvilágra került Kőhegyi Dániel papnövendék története is kísértetiesen hasonló, aki azzal vádolta a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érsekét és más egyházi vezetőket, hogy hiába tudtak arról, hogy egyik vezető pap molesztálta őt, egy belső vizsgálaton kívül nem tettek semmit.    

Az ilyen szubkulturális közösségekben nagyon erősen szembekerül a mi és az ők, amiben a mi takarja mindazokat, akik a közösségbe tartoznak, az ők pedig a külvilágot, akik nem érthetik a közösség belső működését. Ezekben a közösségekben sokszor olyan íratlan szabályok vannak, amik külső szemmel elfogadhatatlannak tűnhetnek, de a közösség tagjai számára természetesek.

A Hintalovon Alapítvány korábban foglalkozott egy olyan esettel, hogy egy jóhírű gimnázium testneveléstanára a lányok szoknyája alá nyúlkált. Amikor az iskolát számonkérték, hogy miért nem jelentették a hatóságok felé, akkor az igazgató azt felelte, hogy nem kérhetik számon az 50 éves tesitanárt, mert régen ez volt szokás, őt pedig már úgysem lehet megváltoztatni.

Gyurkó Szilvia szerint a lojalitáson túl az is köti a közösségeket, hogy intézményként felelősek az alkalmazott embereikért. Ezért inkább lemeccselik a szülőkkel, és megvásárolják a hallgatásukat. Ez történt az amerikai tornaszövetségnél is: Maggie szülei azért nem maguk fordultak a hatósághoz, mert a lányuk épp az olimpiai válogatottba szeretett volna bekerülni, ennek pedig a hallgatás volt az ára. De ugyanez történt a csak S. tanár úr esetében is: az iskola megállapodott a szülőkkel, hogy eltávolítják a diákokkal maszturbáló tanárt, cserébe azt kérték, hogy a szülők hallgassanak.

Gyurkó Szilvia szerint a legdurvább esetek azok, ahol az adott intézmény nem is érti, hogy miért kéne a hatóságokhoz fordulnia. Nemrég egy sportszövetségből kaptak egy jelzést arról, hogy az edző bemegy a kiskorú lányok öltözőjébe, amikor átöltöznek, és képeket készít róluk. Egy ilyen kép jutott el az egyik szülőhöz, aki az alapítványhoz fordult. Az alapítvány jelezte a sportszövetség felé, hogy azonnal tegyenek feljelentést.

„A sportszövetség először letagadta, hogy ilyesmi történt volna. De aztán azt mondták nekünk, hogy az edzőt eltávolították a lányoktól, és mostantól csak fiúkat edz. Nem is értették, hogy ez miért nem megoldás, és hogy mi a probléma” – magyarázza Gyurkó.

Gyurkó Szilvia szerint az ilyen esetek elkerülhetők lennének, ha minden sportszövetség, iskola, gyermekotthon és egyéb szervezet, meg persze egyház létrehozna belső gyermekvédelmi irányelveket, amiknek köszönhetően a gyerekek és az értük felelős felnőttek, szülők tudnák, hogy kinek kell szólni, ha bántalmazást tapasztalnak. Annak is törvényszerűnek kellene lennie, hogy minden jelzés után indul eljárás. 

Ha Önnek is van hasonló története valamilyen sportszövetségről, iskoláról vagy más szervezetről, amit szívesen megosztana velünk, akkor írjon a fodik@444.hu email címre.