A már amúgy is végletekig feszült amerikai-kínai viszonyt szerdán egy kaliforniai nem hivatalos megbeszélés élezi tovább. A Los Angeles melletti Ronald Reagan Elnöki Könyvtárban találkozik egymással Kevin McCarthy, az amerikai alsóház elnöke és Caj Jing-ven tajvani elnök. Mindez több problémát is felvet.

• Az Egyesült Államok nem ismeri el az 1949-ben, a kínai polgárháború végén Tajvan szigetére menekült, a vesztes Kuomintang-kormány által alapított Kínai Köztársaságot.
• Kína a találkozót provokációnak tekinti, akárcsak McCarthy elődjének, Nancy Pelosinak az augusztusi tajvani látogatását.
• A látogatásra azért kerülhetett sor, mert a tajvani elnök a fogyatkozó szövetségeseit keresi fel a térségben. Tajvannak már csak 13 országgal van teljes körű diplomáciai kapcsolata, közülük a legtöbb a közép-amerikai térségben található.

A tajvani elnöknek Hondurasba már nem kellett mennie

A tajvani elnök célja az volt, hogy megerősítse szövetségét két fontos közép-amerikai országgal, Guatemalával és Belize-zel. A szövetség megerősítése a szép szavakon túl arról szól, hogy Tajvan nagy összegű támogatásokat jelent be. Belize-ben például ösztöndíjakat, mezőgazdasági programokat, kórházépítéseket finanszíroznak. (Az egy Kína elve kizárja a párhuzamos elismerést, nem úgy, mint a két Korea vagy a hidegháborúban a két Németország esetében.)

Felmerül a kérdés, hogy ugyanezt miért ne tudná megtenni az a Kínai Népköztársaság is, aminek amúgy az egyik legfőbb célja az újraegyesülés Tajvannal?

Nos, meg tudja tenni, sőt, meg is teszi. A szintén közép-amerikai Honduras éppen a napokban igazolt át Pekinghez. A tavalyi választást megnyerő Xiomara Castro elnök nem is rejtette véka alá a váltás okait: országának nagy szüksége van segélyre, de Tajvan nem tud több pénzt adni, Kína viszont igen. Tajvan válaszul minden, Hondurasszal fenntartott együttműködéssel felhagyott. A legdurvább helyzetben talán az a 170 hondurasi ösztöndíjas diák van, akiknek félbe kell hagyniuk tajvani tanulmányaikat és diploma nélkül kell hazamenniük.

Marhahúsért elismerés

Tajvan foggal-körömmel ragaszkodik a 13, az államiságát elismerő államhoz, bár ezen kapcsolatok hasznosságáról - értsd: nem kidobott pénz-e - Tajpejben is vita van. Caj Jing-ven 2016 óta tartó elnöksége alatt kilenc államot vesztett Tajvan. Az amerikai kontinensről most Belize, Guatemala, Haiti, Paraguay, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, Óceániából a Marshall-szigetek, Nauru, Palau és Tuvalu, Afrikából Szváziföld, Európából a Vatikánváros ismeri el Tajvant. A szám hamarosan 12-re csökkenhet, mivel a tavaszi paraguayi elnökválasztás esélyese, Efrain Allegre győzelme esetén megszakítja diplomáciai kapcsolatait Tajvannal, mivel Kínának akarja eladni országa szójáját és marhahúsát.

Eredetileg száznál is több ország ismerte el a Kínai Köztársaság, azaz Tajvan szuverenitását, még 1971-ben is 68-an voltak. Ekkor lett az ENSZ tagja a Kínai Népköztárasaság, innentől fogva romlott Tajpej pozíciója. Macedónia volt a Vatikánon kívüli utolsó európai ország, amelyik 2001-ben elhagyta Tajpejt Peking kedvéért. A jelentősebb államok közül az USA 1979-ben, Szaúd-Arábia 1990-ben, Dél-Korea 1992-ben, Dél-Afrika 1998-ban váltott. (Az USA döntésének hátterében az állt, hogy Pekinget még inkább eltávolítsák Moszkvától, máig vitatott, hogy Jimmy Carternek joga volt-e a szenátus beleegyezése nélkül felmondani egy 1955-ös, az amerikai-kínai kapcsolatokat rendező egyezményt.)

Tajvan szerint az elismerések adnak legitimitást az államnak, és nem utolsósorban az elnök ezekbe az államokba irányuló hivatalos útjai teszik lehetővé, hogy informális látogatást tegyen például az Egyesült Államokba. Felmerül ugyanakkor a kérdés: megéri-e harcolni az elismerésekért? Tajvan pozíciója mennyire gyengülne, ha Saint Vincent és a Grenadine-szigetek a Kínai Köztársaság helyett a Kínai Népköztársasággal létesítene diplomáciai kapcsolatot?

Orvosokat, mérnököket képeznek cserébe

A közelmúltban a Guardiannek volt egy összeállítása arról, hogy miért Tajvant, azaz a Kínai Köztársaságot, nem pedig a Kínai Népköztársaságot ismerik el a tizenhármak. A Vatikán esetében nem kell mélyebb okokat kutatni, furcsa lenne, ha egy Isten létezését tagadó kommunista és egy nem kommunista ország közül az előbbit választanák. A legtöbben az oktatási ösztöndíjakat emelték ki, különösen műszaki és orvosi területen, ilyen jellegű képzések ugyanis van, hogy az egész országban nincsenek.

A tengerszint emelkedése miatt néhány évtizeden belül lakhatatlanná váló Csendes-óceániai Tuvalu ideológiai okok mellett józan gazdasági megfontolások miatt is kitart Tajvan mellett, ők ugyanis - Kínával ellentétben - nagyvonalú támogatásokat, nem pedig kölcsönöket nyújtanak. Hasonló okok miatt miatt tért vissza a Tajvant egyszer már elhagyó Saint Lucia is 2007-ben; nem is titkolják, támogatást és segélyt kapnak, ezért éri meg nekik a legmagasabb szintű diplomáciai viszony.

Kínai tisztviselők rontottak az irodába

Kína azért nem adja fel, szemmel látható célja, hogy az utolsó kis néhány ezres szigetállamot is eltántorítsa Tajvan mellől. Tuvalunak a túlélést biztosító mesterséges szigetet építettek volna, St. Vincent és a Grenadine-szigetek kormányát folyamatos nyomás alatt tartják, a turizmusból élő Palauba pedig tilos lett utakat szervezni.

Palau tajpeji nagykövete elmesélte, hogyan élte meg azt a pillanatot, amikor hazája 1999-ben úgy döntött, hogy Tajvannal, és nem a Kínai Népköztársasággal létesít diplomáciai kapcsolatot. Kínai tisztviselők rontottak be a washingtoni irodájába (Palaunak akkoriban ez volt az egyetlen külképviselete), és azt akarták, hogy azonnal ébressze fel a palaui külügyminisztert.

Kérdés, hogy ezek a többnyire kicsi és szegény államok meddig tudnak ellenállni a kínai nyomásnak. A kétezres években váltó Dominikai Köztársaság, Costa Rica vagy a Salamon-szigetek is gazdasági okokkal indokolta a döntést, Tajvan egykori külügyminisztere pedig Peking által ajánlott csillagászati összegekről beszélt.

Felmerül a kérdés, hogy vajon ez is ugyanúgy működik, mint a gyanú szerint az, hogy melyik ország rendezzen futball-vébét vagy olimpiát? Azaz direkt korrupciós pénzek is állhatnak az egyes döntések mögött, nem csak az országoknak nyújtott nagyvonalú támogatások? A Guardiannek nyilatkozó Ming-sung Kuo, a brit Warwicki Egyetem jogtudósa szerint évtizedek óta tartják magukat a vádak: Peking és Tajpej is él az átláthatatlan vagy akár illegális pénzügyi finanszírozással, beleértve az államfőknek és más magas rangú politikusoknak nyújtott több millió dolláros kenőpénzeket. Ming-sung Kuo szerint ebben a tekintetben a két ellenséges kormány gyakorlata nem is áll olyan távol egymástól.

Kína nem nyeli le

Nancy Pelosi augusztusi tajpeji látogatása heves kínai reakciókat váltott ki, Peking hadgyakorlattal, a sziget elleni szimulált támadással válaszolt. Kevin McCarthy és Caj Jing-ven találkozóját se fogják lenyelni a kínaiak, még ha Kaliforniában és nem Tajpejben is kerül rá sor. A hétvégén kilenc kínai vadászgép és egy katonai drón lépte át a Kínát és Tajvant elválasztó Tajvani-szoros középvonalát. A kínaiak ezt a határt Pelosi útjáig viszonylag ritkán lépték át, azóta egyre gyakrabban.

Hszi Csin-ping kínai elnök egyik legfontosabb célja a Kínai Népköztársaság és Tajvan egyesítése, sokak szerint mindennél nagyobb a veszélye annak, hogy Peking megszállja a szigetet. Ezért se mindegy, milyen az Egyesült Államok vezette nyugati szövetség fellépése Ukrajna védelmében. Tajvan az USA segítségével közben gőzerővel modernizálja a hadseregét, mert úgy vélik: csak az erő tarthatja tőlük távol Pekinget.

(Borítókép: Egy nagy vezető - festmény Saint Kitts és Nevisen)