Konferenciasorozatot indított a Momentum, amin szakértőkkel együtt vitatják meg a Holnap Magyarországa Tervet. Megnyitó beszédében Donáth Anna arról beszélt pénteken, hogy az államilag megtámogatott akkumulátorgyárak megépítése helyett olyan emberközpontú gazdaságpolitikára lenne szükség, ahol gazdaságból származó bevételeket az állam visszaforgatja az oktatásba, az egészségügybe, a szociális védőhálóra és a közlekedési infrastruktúrába.

A pénteki rendezvényen külön előadásban értékelte a gazdaság helyzetét Surányi György volt jegybankelnök is, aki rámutatott,

• milyen kevés hatása van az akkummulátorgyárakhoz hasonló ipari beruházásoknak az országban élők jólétéhez;
• mik az okai annak, hogy éppen Magyarországon szállt el legjobban az infláció és billent meg leginkább az egyensúly;
• miért kell a legkellemetlenebb megszorításoktól tartani itthon.

Annak ellenére, hogy a magyar gazdaság ránézésre jól teljesített 2022-ben, 4,6 százalékos növekedéssel zártuk az évet, Surányi György szerint a reáljövedelmek mégsem emelkedtek, mivel cserearány elvitte a növekedés nagy részét. És az elmúlt években hiába közelítettünk egy főre jutó GDP-ben az uniós átlaghoz, ennek nagy része pusztán annak tudható be, hogy a dél-európai országok leszakadtak.

És ha az egy főre jutó jövedelmet nézzük, akkor Magyarország csak Bulgáriát képes megelőzni az EU-ban.

Beruházás-vezérelt növekedés

Mindezt úgy hozta össze a magyar gazdaságpolitika, hogy közben rendkívül magas volt a beruházási ráta. Surányit ez a tervgazdasági időszakára emlékezteti, hiszen végeredményben a fogyasztás aránya a magyar GDP-ben jóval kisebb, mint lehetne. Nálunk ez csak 48 százalék, míg az összes többi kelet-közép-európai országban 55 százalék között van.

A magyarországi „beruházás-vezérelt növekedés” pedig csak szerény mértékben szolgálta az életszínvonal növekedését. Surányi ezt azzal szemléltette, hogy miközben a GDP 2010 és 2022 között nagyjából 35 százalékkal emelkedett, addig a fogyasztás ezt csak 26 százalékkal tudta követni. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban a beruházások hatékonysága dinamikusan romlott.

Surányi szerint a gazdaság növekedésének átlagos üteme megegyezik a korábbi évtizedekben tapasztaltakkal, hiába szól fantasztikus növekedésről a kormánypárti sajtó. Szerinte 2000 és 2010 között ugyan „durván letért az egyensúlyi pályáról a magyar gazdaság”, ez nem igaz az elmúlt 13 év egészére. De ebben nagyon jelentős szerepe volt annak, hogy 2010 óta évente a GDP 3-3,5 százalékának megfelelő vissza nem térítendő uniós támogatás érkezett. A termelékenység növekedését pedig kiugróan gyengének nevezte, éves átlagban az 1 százalékot sem érte el, ami még a 2010 előtti számoknál is gyengébb. Ennek strukturális okai vannak.

„Hiányzik a jogbiztonság, hiányzik a tulajdonbiztonság, hiányzik a kiszámíthatóság, hiányzik az adók stabilitása, hiányzik a verseny, rettentő magas az állami beavatkozás aránya, rendkívül magas az állam gazdaság felé átcsoportosított támogatása”

- sorolta Surányi. Számításai szerint a költségvetésből és az uniós forrásokból a GDP 8-9 százalékának megfelelő forrást csoportosítanak át a gazdasági szektorba, ami nagyjából a duplája az OECD országok átlagának. Surányi szerint ezek az összegek csökkentik a versenyképességet, hiszen az állami pénz vagy nem versenyképes tevékenységet támogat, vagy a vállalkozó teszi zsebre az összeget. Ezt rendkívül pazarlónak tartja.

Hosszú évek rombolása

Surányi szerint a magyar gazdaság 2016-2017-ben lépett egyensúlyromboló pályára, hogy a kormány fel tudja pörgetni a gazdasági növekedést. Most ennek a magasnyomású gazdaságpolitikai következményeit látjuk a válságban.

„A gazdaságpolitika minden alrendszere, a költségvetési, a jövedelmi és a monetáris politika egy irányban, összehangoltan fűtötte túl a magyar gazdaságot.”

2017-2019-ben a gazdaság éves növekedési üteme kétszer olyan gyorsan emelkedett, mint a gazdaság potenciális növekedési üteme, ami 2,5 százalék körül lett volna. Ehhez képest 4,5-5 százalékra tornászták fel a számokat. Ennek a növekedésnek pedig az volt az ára, hogy évről évre romlottak a külső és belső pénzügyi egyensúlyi mutatók.

Surányi úgy látja, hogy a romlás nem a világjárvány és a háború következménye, hanem már 2017 elejétől megindult. Ez az inflációban mérhető: 2017 elején még 0 százalék körül volt, innen gyorsult évente 1-1,5 százalékkal. 2020 elejére, tehát közvetlenül a COVID-válság előtt már 5 százalék közelében volt. Majd 2022 februárjában, tehát a háború kitörése és a szankciók bevezetése előtt már 8,5 százaléknál járt. (A kormány 2021 novemberétől tette hatósági árassá a benzint.) Ezzel együtt az ország külső finanszírozási képessége is évről évre romlott.

Aztán amikor jött a háború sokkja, nem véletlen, hogy Magyarországon lett kiugróan magas az infláció és szintén kiugróan magas a folyó fizetési mérleg hiánya. És Suárnyi szerint ezért valószínűleg nálunk kell a legkellemetlenebb kiigazító intézkedéseket bevezetni. Hozzátette azt is, hogy ha a beáramló uniós források mellett nincsenek a gazdaságban jelentős erőforrástartalékok (munkaerő, tőke), akkor túlkeresletet okoznak, és inflációt és kereskedelmimérleg-romlást idéznek elő. (Még idén márciusban is 25,2 százalékkal nőttek az árak tavaly márciushoz képest.)

Elmondta, hogy 2021 végéig a Matolcsy-féle jegybank monetáris politikája olyan ultralaza volt, ami az infláció gyorsulását, a külső egyensúly romlását támogatta. Nemrég egyébként Matolcsy György is arról beszélt, hogy az általa vezetett jegybank 2021 közepén megkezdte a kamatemelést, visszavonta a gazdaságélénkítő programjait, hogy letörje az inflációt, de „itt történt egy törés a kormányzat és a Magyar Nemzeti Bank között”. Míg a jegybank rálépett a fékre, addig Matolcsy szerint a kormány inkább a gázra lépett rá.

Surányi szerint 2017 után már semmi indoka nem volt annak, hogy a jegybank több ezer milliárd forintot pumpáljon a gazdaságba, „hiteleket nyomjon az égbe”, aminek köszönhetően 2021 végéi tovább fűtötte az inflációt. 2017 után a hitelállomány is 15-16 százalékkal növekedett évente, ami szintén az infláció elszállásához vezetett. 2020 tavaszáig pedig egyértelműen a forint leértékelődését támogatták a pénzügyminisztériummal együtt, megintcsak pörgetve az inflációt.

Úgy látja, hogy mivel ekkora az egyensúly megroppanása az államháztartásban és a külső mérlegekben,

„komoly megszorítás nélkül nem lehet végrehajtani”.

Szerinte ezt már a kormány is felismerte, hiszen tavaly nyáron a GDP-ben mérve 5 százalékos megszorítást hajtott végre: 830 milliárd adót emelt, 2200 milliárdnyi beruházást halasztott el. Valamint tavaly ősz óta a reálkeresetek is elkezdtek csökkenni. Hogy a gazdaság egy fenntartható, gyors növekedési pályára térjen vissza, helyre kell állítani ezt az egyensúlyt. De ha vissza akarunk térni a mostani inflációból, szerinte jóval kisebb növekedést enged meg a kormánynak.

Megtévesztőnek tartja az is, hogy ilyen infláció mellett csökken az államadósság összege, mivel a kamatterhek az elmúlt három évben majdnem megduplázódtak. Amíg 2019-ben nagyjából 1,7 százalék volt a nettó kamatteher, erre az évre már 3,5 százalék körülit vetítenek előre. Vagyis a költségvetésen belül a kiadási tételekhez képest ugrásszerűen nő a kamatok fizetése.

Így pedig oktatásra, egészségügyre, szociálpolitikára lényegesen kevesebb marad, mint kellene.