Kimenekítik Szudánból a brit, amerikai, francia és kínai állampolgárokat

külföld
2023 április 22., 13:05

Repülőgépen menekítik Szudánból a brit, amerikai, francia és kínai állampolgárokat, köztük diplomatákat a következő órákban, közölte a szudáni hadsereg vezetője.

Mióta ismét polgárháborús helyzet van az afrikai országban, bezárták a kartúmi nemzetközi repülőteret, és biztonsági okokból egyáltalán nem hoztak még ki külföldieket.

photo_camera Japán repülőgép úton Szudán felé Fotó: STR/AFP

Szaúd-Arábia szintén bejelentette, hogy kimenekíti saját állampolgárait, és segít a „testvéri” országoknak is. Diplomatáik már elhagyták a fővárost, és az ország északkeleti részén várják, hogy értük menjenek. Korábban Japán és Dél-Korea is repülőt küldött állampolgáraiért.

Szijjártó Péter külügyminszter elmondása szerint nyolc magyarról tudni, akik Szudánban rekedtek, és „amint a biztonsági körülmények adottak lesznek”, ki fogják őket menekíteni.

Több százan haltak meg Szudánban, mióta a Rapid Support Forces (RSF) nevű paramilitáris fegyveres alakulat harcosai múlt héten puccsot próbáltak végrehajtani a katonai rezsim ellen, amelynek elméletileg ők is tagjai. (BBC)