14 éves diákját fogdoshatta egy budapesti egyházi iskola tanára

bűnügy
2023 április 24., 07:12

Szeméremsértés miatt nyomoz a rendőrség a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium korábbi tanára ellen, írja a Telex.

A pedagógust két hete függesztették fel, pedig két tanár már tavaly nyáron jelezte az igazgatónak, hogy gond van az illetővel. Ezután a fenntartóhoz és a rendőrségre mentek, végül fel is mondtak az iskolában. Ők egy kiránduláson hallották a buszvezetőktől, hogy láthatóan „valami nem stimmel” a tanár és egy 14 éves tanítványa között.

photo_camera Az iskola épülete Fotó: Google Street View

A rendőrség tavaly augusztusban jelentkezett az érintett diák édesanyjánál, aki ekkor tudta meg a lányától, hogy a tanár fogdosta, megcsókolta és ölelgette őt, a kiránduláson pedig arra utalt, hogy szeretné, ha a szobájában maradna.

A Telex cikke szerint a család fél éven át küzdött, hogy eltávolítsák a tanárt az iskolából, hiába. Végül inkább másik iskolát kerestek.

Az iskola eddig a Congregatio Jesu szerzetesrend fenntartásában működött, most került át a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsághoz. A lap kérdésére azt írták, a tavalyi rendőrségi feljelentésről értesültek ugyan, de az még semmilyen bántalmazásra, konkrétumokra, tanúkra nem utalt. Arról sem tudnak, hogy a két tanár az üggyel összefüggésben távozott volna.

A régi és az új fenntartó képviselői azt állítják, csak idén márciusban, a szülőktől kapott levélből értesültek arról, hogy tényleg bántalmazási ügyről van szó, ezután beszéltek az érintett tanárral.