“Fehér ember nem így harcol” - állt az üzenetben, ami miatt kirúghatták Tucker Carlsont

Média
május 03., 04:59

A New York Times céges forrásokra hivatkozva azt írja, hogy megvan, melyik konkrét privát szöveges üzenete vezethetett végül a Fox News sztárműsorvezetője, Tucker Carlson hirtelen kirúgásához. Emlékezetes, hogy a Fox azután rúgta ki emblematikus sztárját - teljesen váratlanul, egyik pillanatról a másikra -, hogy peren kívül 787,5 millió dollár kifizetését vállalta a Dominion nevű, szavazógépeket gyártó cégnek, közvetlen azelőtt, hogy elindult volna a vállalat által a tévécsatorna ellen indított kártérítési per tárgyalása.

A Dominion azért perelt, mert a Fox műsorvezetői rendszeresen utalgattak arra, hogy a cég segített elcsalni Bidennek a 2020-as választást. Ezt az állítást nemcsak semmiféle bizonyíték nem támasztotta alá, de aztán a perhez beadott belső foxos dokumentumokból kiderült az is, hogy a csatorna alkalmazottai közül többen pontosan tudták, hogy ez hazugság, ennek ellenére simán képernyőre engedték az állításokat.

A New York Times most arról ír, hogy a kirúgáshoz vezető események láncolatát egy olyan privát szöveges üzenet indította el, amit Carlson a Capitolium 2021-es ostroma utáni napon küldött a műsora egyik producerének. Az üzenetben Carlson felidézett egy utcai verekedésről készült videót, amit nem sokkal korábban látott. Ezen három trumpista huligán ver agyba-főbe egy “antifa csávót”. Ami azért zaklatja fel Carslont, mert a három támadó is fehér, mint ő, márpedig szerinte “fehér ember nem így harcol.”

A New York Times forrásai szerint a Fox igazgatósági tagjai egy nappal azelőtt olvasták először a peranyaghoz csatolt szöveges üzenetet, hogy elkezdődött volna a Dominion Voting Systems ellenük indított pere, és megrémültek annak a lehetőségétől, hogy Carlsonnak eskü alatt kell tanúskodnia, és napvilágra kerül ez, illetve egy rakás további hasonló üzenete.

A teljes szöveg így hangzott:

"Pár hete láttam egy videót egy utcai verekedésről Washingtonban. Egy csapat trumpista csávó körbevett egy antifa fickót és elkezdte a szart is kiverni belőle. Legalább hárman voltak egy ellen. Így elkapni valakit nyilván szégyenletes. Fehér ember nem így harcol. Hirtelen mégis azt éreztem, hogy a csőcseléknek szurkolok a csávó ellen, remélve, hogy erősebben megütik, hogy megölik. Szerettem volna, ha kárt okoznak a fickónak. Éreztem az ízét. Aztán valahol az agyam mélyén megszólalt egy vészcsengő: ez nem jó. Olyanná válok, amilyen nem szeretnék lenni. Az antifa szörnyeteg közben emberi lény. Akármennyire megvetem, amit mond és tesz, akármennyire biztos is vagyok abban, hogy személyesen utálnám, ha találkoznánk, nem szabad örülöm annak, hogy szenved. Zavarnia kellene. Észben kell tartanom, hogy valaki biztosan szereti ezt a csávót, és összeomlana, ha megölnék. Ha nem érdekel ez a része, ha az embereket a politikai véleményükre redukálom, mitől lennék jobb nála?"A Fox igazgatótanácsa egy nappal a fenti üzenet megismerése után közölte a cégvezetéssel, hogy külsős jogi irodával vizsgáltatják ki Carlson viselkedését. A lapnak név nélkül nyilatkozó források szerint más belső problémák mellett ez a verekedős szöveg konkrétan hozzájárult ahhoz, hogy a Fox tulajdonosai végül úgy döntöttek, Carlson több kárt okoz, mint hasznot, így népszerűsége ellenére megváltak tőle.