Minden második gyerekorvos sokat veszít az új finanszírozással

Egészségügy
2023 május 05., 09:49

Több mint kétezer háziorvos van az országban, akik egy hónapban százezer forintnál többet veszítenek az idén bevezetett finanszírozási rendszerrel. Ez a háziorvosok harmada. Összességében a praxisok fele veszít valamennyit, beleértve a felnőtt-, gyerek- és vegyespraxisokat is.

Mindez a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) áprilisi táblázatából derült ki, amit a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) küldtek el.

Ha csak a gyerekorvosokat nézzük, még nagyobb arányban járnak rosszul: 70 százalék veszít valamennyit, 50 százalék százezernél többet.Akik százezer forintnál többet buknak, egyelőre nem érzik a veszteséget, mert három hónapig kompenzációt kapnak. Erre Nagy Ákos, a MOK alelnöke korábban azt mondta, csak elodázza a problémát, a kompenzáció pedig elismerése annak, hogy „nagyon nagy kilengések lettek volna, és nagyon sok szolgáltatót tönkretettek volna”.

photo_camera Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

Takács Péter egészségügyi államtitkár március elején már felvetette a lehetséges kompenzációt, mondván, időre van szükség, míg az orvosok megszokják az új szabályokat. Nagy szerint hiába a haladék, a rendszer mindenképp „úgy van beállítva, hogy nagyjából az orvosok fele veszíteni fog rajta”.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szakértője március elején elismerte, hogy a korábbi teljesítmény alapján a házi- és gyermekorvosi praxisok nagyjából felének csökkenni fog a bevétele.

A fogorvosok 75 ezer forintnál nagyobb veszteség után kapnak kompenzációt. Ez áprilisban az összes praxis harmadát érintette, ahogy a háziorvosoknál láttuk.

A NEAK adatai szerint most 700-nál több háziorvosi, és 200-nál több fogorvosi praxis betöltetlen az országban.

Mi ez az új rendszer?

A tavaly év végén bevezetett rendszer lényege, hogy a pénzosztáskor nagyobb súllyal esik latba a háziorvosok és a fogorvosok teljesítménye, vagyis hogy hány pontot érnek el a központilag meghatározott szempontrendszerben. Ilyen indikátorok korábban is léteztek, de most még módosítottak is rajtuk.

A finanszírozás átalakítása volt az egyik ok, amiért a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tiltakozást hirdetett, és arra biztatta a háziorvosokat, hogy ne írják alá az új ügyeleti szerződésüket (ami független a finanszírozás kérdésétől). A kormány ezután a kötelező kamarai tagság megszüntetésével megpróbálta kiüresíteni a szervezetet, de végül az orvosok négyötöde jelezte, hogy tag szeretne maradni.

A hatékonyságmérés javításával, a teljesítmény ösztönzésével a MOK is egyetért, de bírálja a mérőszámokat, mert nem tisztán az orvos teljesítményét tükrözik, hanem például azt, hogy a betegek mennyire nyitottak oltásra vagy szűrővizsgálatra.