Óra közben elvette a tanár a mobilját, erre utánament és arcon lőtte könnygázsprével

ÉLET
2023 május 07., 13:31

A hétvége egyik sűrűn megosztott videója volt Amerikában egy gimnáziumi osztályteremben és folyosón készített felvétel. Amin az látható, amint egy tanár az óra közben mobilozó diáklánytól elveszi a mobilját, majd kimegy az osztályteremből, hogy az őt követő diák odakint közvetlen közelről arcba fújja gázsprével, majd visszavegye a mobilját. A tanár által elmondottakból az derül ki, hogy korábban már az osztályteremben is lefújhatta őt a diák. A felvétel készítője feltehetőleg ennek hatására vette elő a telefonját. Mindez állítólag a Tennessee állambeli Nashville-hez tartozó Antioch egyik iskolájában történt.

link Forrás

A videót a Redditre eredetileg kiposztoló júzer azt állította, hogy ez nem az első hasonló eset ugyanebben az iskolában, ráadásul ugyanezzel a tanárral. Ennek bizonyítására ki is posztolt egy videót, ami állítólag azt mutatja, amint egy másik diák két hónappal ezelőtt nagy erővel, ököllel üti arcon ugyanezt a tanár, amiért neki is elvette órán a mobilját, mert dolgozat közben arról puskázott.

link Forrás

Első blikkre furcsának hathat, hogy az esetről csak kisebb amerikai oldalak számoltak be eddig, maistream hírforrások nem, miközben utóbbiak nem közöltek olyan anyagot sem, ami cáfolná az eredeti Reddit-poszt hitelességét. Ennek oka az lehet, hogy az amerikai iskolák gyakran próbálják meg mindenáron eltitkolni az ilyen eseteket, nyomást gyakorolva az érintett tanárokra azért, hogy ne tegyenek feljelentést és ne nyilatkozzanak. Hogy miért? Így akarják elkerülni, hogy a rossz hírük miatt végképp elkerüljék őket a konszolidáltabb családok gyerekei.