Putyin szerint az oroszok egységesek a Nyugattal szemben az Ukrajnáért folytatott „szent” harcban

háború
2023 május 09., 10:54

Az oroszok „szent” harcot vívnak a Nyugattal Ukrajna ügyében, ami győzelemmel fog végződni, mondta Vlagyimir Putyin elnök kedden, a Győzelem napi beszédében. Az idei nap sajátosságairól Horváth Bence írt hosszabban a 444-re: „Győzelem napja, győzelmi hangulat nélkül”.

Az orosz elnök többször hasonlította az ukrajnai háborút - amit az Oroszországot feldarabolni akaró Nyugattal szembeni védekezésnek tekint - ahhoz a kihíváshoz, amivel Moszkva szembesült, amikor Adolf Hitler 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót.

photo_camera Fotó: GAVRIIL GRIGOROV/AFP

„A hazánk sorsáért vívott döntő csaták mindig is hazafiasak, össznemzetiek és szentek voltak” – mondta a 70 éves elnök a Vörös téren az éves felvonulásra összegyűlt veteránoknak és katonáknak. „Ismét háborút indítottak hazánk ellen” – mondta.

Putyin hősökként üdvözölte az Ukrajnában állomásozó orosz erőket, akik az ország jövőjéért harcolnak a Nyugat ellen, ami szerinte elfelejtette, hogy a Szovjetuniónak mekkora szerepe volt a náci Németország legyőzésében. „Az egész ország összefogott, hogy támogassa hőseinket. Mindenki kész segíteni, imádkozik értük” – mondta azokról, akik részt vesznek a harcokban.

photo_camera Fotó: STRINGER/AFP

A keddi felvonuláson egyetlen nyugati vezető sem vett részt, és jóval kisebb méretű volt, mint a korábbi években. Putyin szerint a „nyugati globalista elit” oroszgyűlöletet és agresszív nacionalizmust szít, az ukrán nép pedig ”egy államcsíny” és a Nyugat ambícióinak túsza lett. Putyin szentnek nevezte a második világháború emlékét, és tisztelettel adózott a nácik ellen harcolóknak, köztük az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hadseregének, valamint Kína japánok elleni harcának.

photo_camera Fotó: Gavriil Grigorov/AFP

„Békés, szabad és stabil jövőt szeretnénk” – mondta Putyin, hozzátéve, hogy számos országban megsemmisítik a szovjet katonák emlékműveit. „Visszavertük a nemzetközi terrorizmust, meg fogjuk védeni a (kelet-ukrajnai) Donbász lakóit, garantáljuk a biztonságunkat” – mondta Putyin, akihez a Vörös téren több volt szovjet köztársaság vezetője is csatlakozott. Putyin nem tért ki a kihívásokra, amikkel Oroszországnak szembe kell néznie, és nem vázolta fel a győzelemhez vezető utat sem. (Reuters)