Gálvölgyi-ügy: Pintér vizsgálatot rendelt el

Egészségügy
2023 május 13., 06:01

Vizsgálatot kezdeményezett Pintér Sándor belügyminiszter Gálvölgyi János esete nyomán. A Belügyminisztérium sajtófőnöke a Népszavának azt mondta, Pintér felkérte a belső ellenőrzési főosztályt, hogy visszamenőleg nézzék át a központi mentő irányító csoporthoz érkező hívások esetlapjait, és foglaljanak állást, indokolt-e a mentésirányítók továbbképzése, érzékenyítése.

photo_camera Pintér Sándor a parlamentben Fotó: Németh Dániel/444

A 74 éves színész szerda reggel lett rosszul II. kerületi otthonában. Az egyik lánya hívott hozzá mentőt, azonban az autó fél óra alatt sem érkezett meg, így gyermekei vitték be a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára. Gálvölgyi az intenzív osztályra került. Állapota súlyos, de stabil.

Az Országos Mentőszolgálatnál belső vizsgálat indult az eset miatt, péntekre megállapították, hogy hibásan mérlegelt a mentésirányító a segélyhívás fogadásakor, mert a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, ennek következtében nem történt meg a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Kiemelt videóink