Bocsánatot kell kérnie a saját kerületétől a fővárosi főispánnak, mert „LMBTQ-propaganda” terjesztésével vádolta az óvodákat

POLITIKA
2023 május 18., 05:58

Sára Botond főispán tavaly a Budapest-6-os választókörzetben indult a Fidesz jelöltjeként, és a kampány hevében, 2021 nyarán az oldalán LMBTQ-propaganda” terjesztésével vádolta meg a józsefvárosi óvodákat. A kerületi lap sejtése szerint Sára egy olyan programot nézhetett be, amiben civil szervezetek segítségével roma és hátrányos helyzetű, valamint fogyatékossággal élő gyerekeket segít integrálni óvodákba és iskolákba, illetve szüleiket rávenni, hogy egyáltalán elvigyék a gyereket az intézményekbe, ahol tanulhatnak, fejlődhetnek. És mivel nem csak roma, hanem fogyatékossággal élő gyerekekről volt szó, szemléletformáló/érzékenyítő foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek és szüleiknek.

Sára Botond 2019. március 25-én, amikor még Józsefváros polgármestere volt. Az elbukott választás után a fővárosi kormányhivatal élére nevezték ki, most már főispán.
photo_camera Sára Botond, Budapest Főváros főispánja Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A Pikó András által vezetett VIII. kerületi önkormányzat tavaly januárban személyiségi jog megsértése miatt indított pert Sára Botond ellen,

a bíróság most pedig jogerősen is kimondta, hogy a főispán megsértette a kerületi vezetés jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.

Pikó András csütörtökön azt írta, hogy „Sára nem csak az önkormányzatot illette ezzel az aljas rágalommal, hanem sok száz óvodai dolgozónk becsületébe gázolt bele, indokolatlan aggodalmat keltve a szülők között”.

A bíróság arra kötelezte a főispánt, hogy egyrészt törölje a sérelmezett Facebook-posztot, másrészt legalább 30 napra közzé kell tennie az oldalán ezt a szöveget: „2021. július 22. napján a Facebook-oldalamon megjelent írásomban valótlanul állítottam, hogy a józsefvárosi óvodákban hónapok óta LMBTQ-propagandát folytatnak. Ezzel megsértettem a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzatának jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát, mely jogsértést a bíróság megállapította. A jogsértés miatt ezúton bocsánatot kérek Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzatától .”

Sára Botond egy rövid ideig polgármester is volt a VIII. kerületben, de 2019-ben kikapott Pikó Andrástól a polgármester-választáson, és még a saját választókerületében is kevesebb szavazatot kapott, mint a momentumos Szarvas Koppány Bendegúz. 2022-ben ugyaninnen szeretett volna bejutni a parlamentbe, de Jámbor András ellen sem sikerült nyernie.