Schadl György felnevetett, amikor az ügyész „szájbabaszásáról” szóló mondatot idézte a bíró

bűnügy
2023 május 18., 10:02

Miután a bíróság kedden meghallgatta Schadl Györgyöt, a végrehajtói kar korrupcióval vádolt korábbi elnökét, szerdán a felesége és az apja következett. Mindkettejüket különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolják.

A Telex beszámolója szerint Schadl feleségét arról kérdezték, hogyan és miért kerültek egy Bartók Béla úti bankfiók széfjébe ékszereik csaknem 110 millió forint értékben. Az ügyészség szerint ugyanis a már letartóztatásban lévő Schadl kérte meg telefonon feleségét és rajta keresztül apját, hogy csaknem 110 millió forintnyi luxusórát és ékszert dugjanak el egy széfben, hogy azokat ne tudják lefoglalni a hatóságok.

Schadl György 2023 májusában a bíróságon
photo_camera Schdal György a bíróságon Fotó: Németh Dániel/444

A nő most azt állította, hogy nem eltüntetni akarták a nagy értékű ékszereket és más vagyontárgyakat, csak meghibásodott az otthoni páncélszekrény, azért akarták átvinni a benne lévő dolgokat egy másik széfbe. Hozzátette, hogy a lefoglalt vagyontárgyak a férje legálisan szerzett vagyonából származnak, egy részükhöz pedig „a férjének semmi köze”, azok az ő személyes vagyontárgyai.

A szerdai tárgyaláson a bíró felolvasta a nyomozati iratokból a lehallgatások egyes részleteit, köztük azokat a telefonbeszélgetéseket, amik Schadl felesége és apja között, illetve Schadl felesége és Schadl között zajlottak. Itt hangzott el az is, amikor Schadl azt mondta a feleségének:

Nem fogok bevallani olyan dolgot, amit nem csináltam. Maximum csinálok egy bűncselekményt, és szájbabaszom az ügyészt […] Ezenkívül mást mit várnak?”

A Telex tudósítása szerint

Schadl György ezen a ponton felnevetett, majd megjegyezte, hogy szerinte a telefonok lehallgatásáról készített kivonatok, írásos összefoglalók pontatlanok. A vád szerint Schadl a végrehajtói kar elnökeként százmilliókat, sokszor az osztalék 100 százalékát szedte el azoktól a végrehajtóktól, akiket Völner miniszterhelyettes-államtitkár segítségével neveztek ki. Schadlre tíz, Völnerre nyolc év börtönt kért az ügyészség.

link Forrás