Schadl elmondta, mi a közös benne és Völnerben: a hajózás, a vasút, a műszaki innovációk szeretete

bűnügy
2023 május 16., 07:24
  • Kedden hallgatta meg a bíróság Schadl Györgyöt, a végrehajtói kar korábbi elnökét, akit korrupcióval vádolnak.
  • Schadl szerette volna, ha kiengedik az előzetesből, de a bíróság elutasította a kérést.
  • Azt mondta, elnökként esélye se volt befolyásolni a végrehajtói pályázatokat, mindent P. Béla, a hivatalvezető intézett.
  • Állítása szerint csak azért kapott pénzt a végrehajtóktól, mert korábban kölcsönadott nekik.
  • Schadl szerint Völner Pálnak se volt olyan hatásköre, hogy összejátszhattak volna. Többnyire közös érdeklődésük miatt találkoztak: ilyen a hajózás, a vasút, a műszaki innovációk szeretete.
  • A bíró kérdéseire nem válaszolt.

Kedden tartották a Fővárosi Törvényszéken a Völner-Schadl-ügy első rendes tárgyalását. Rögtön Schadl György meghallgatásával kezdik, aki már a februári előkészítő szakaszban maratoni beszédet mondott: lendületesen, időnként pikírt stílusban próbálta szétszedni a vádiratot. Völner Pálhoz hasonlóan mindent tagadott.

A vád szerint Schadl a végrehajtói kar elnökeként százmilliókat, sokszor az osztalék 100 százalékát szedte el azoktól a végrehajtóktól, akiket Völner miniszterhelyettes-államtitkár segítségével neveztek ki. Schadlre tíz, Völnerre nyolc év börtönt kért az ügyészség.

Schadl azt mondja, elnökként szinte semmire se volt hatása

A tárgyalást reggel 9-re tűzték ki, de Schadl meghallgatása csak 11 óra után kezdődött. A vallomás előtt a bíró megkérdezte Schadlt, változtak-e a személyi körülményei a korábbiakhoz képest, mire azt mondta: nincs már sem docensi, sem végrehajtói fizetése, megtakarításaiból kénytelen élni.

Schadl nem válaszolt a bíró kérdéseire, csak hosszú beszédben védekezett.

Schadl György 2023 májusában a bíróságon
photo_camera Schadl György távozik a tárgyalásról Fotó: Németh Dániel/444

Ismét azokat az érveket hozta fel, amiket az előkészítő tárgyaláson.

Azt mondta, végrehajtói elnökként nem voltak érdemi hatáskörei, csak protokolláris feladata volt. Helyette P. Bélára, a végrehajtói kar korábbi hivatalvezetőjére mutogatott, szerinte nála volt „pénz, paripa, fegyver”, és annyira rossz viszonyban voltak, hogy igyekezett minél kevesebb időt tölteni vele egy légtérben. (P. Béla korábban elismerte, Schadl kívánságának megfelelően pontozta a pályázó végrehajtó-jelölteket, hogy a kijelölt személyek mindenképp végrehajtókká váljanak. Cikkünk P. Béláról: „Az irodalmár, akire Schadl ráhúzná a vizes lepedőt”)

Schadl állítása szerint csak akkor befolyásolhatta volna a pályázatokat, ha személyesen részt vesz a felvételiken, de sosem csinált ilyet.P. Béla ellenben mindig ott volt a meghallgatásokon, és végrehajtói posztot adott az élettársának, valamint annak testvérének, mondta.

Schadl azt is vitatja, hogy Völner bármit képes lett volna intézni neki a minisztériumban, szerinte neki se volt ehhez jogköre. Azt mondta, előfordult, hogy javaslatot tett Völnernek a fegyelmi eljárások rendszerének átalakítására, vagy tanácsot kért tőle különböző ügyekben, de sosem a végrehajtói kinevezésekről beszéltek.

photo_camera Morvai Attila, Schadl György ügyvédje Fotó: Németh Dániel/444

Ezenkívül, azt állítja, csak magánügyben találkoztak, mert hasonló dolgok iránt érdeklődnek.

És hogy mit takar a közös érdeklődés? „A hajózás, a vasút szeretete, a műszaki innovációk figyelemmel kísérése.”„De nem lettünk összejáró barátok” - mondta Schadl.

Ismét elmondta, azért kapott pénzt a végrehajtóktól, mert korábban kölcsönadott nekik, hogy be tudják indítani az irodájukat. „A vádirattal szemben nem ők adtak nekem pénzt és abból visszaadtam valamennyit, hanem én fizettem nekik, amit részletekben visszaadtak.”

Marad maszkban és előzetesben

Schadl az előkészítő tárgyaláshoz hasonlóan most is maszkban érkezett, és nem járult hozzá, hogy fotózzák a teremben. Rajta kívül csak a felesége viselt maszkot, ő szintén vádlott.

A bíróság elutasította Schadl kérelmét, hogy engedjék ki az előzetesből, így továbbra is letartóztatásban marad.Ugyanígy döntöttek a harmadrendű vádlottal, R. Róberttel kapcsolatban is. Mindketten fellebbeznek.

Völner Pált jövő kedden hallgatják meg, a mostani tárgyalásra el se jött.

photo_camera A bíró, Tóth Erzsébet Fotó: Németh Dániel/444

A szerteágazó ügynek eredetileg 22 vádlottja volt, de tízen beismerték a bűnösségüket, így őket május elején el is ítélték. Hét megvádolt végrehajtóból hatan mindent bevallottak, ezzel gyengítve Schadl pozícióját. Cs. Éva az egyetlen kivétel, vele még a rendes tárgyaláson is vádlottként találkozhatunk. A bűnösségüket eddig beismerő vádlottak mind felfüggesztett börtönt kaptak, de többen fellebbeztek.

A korábbi, előkészítő tárgyalásokon az is kiderült, hogy Völner tanúként idézné Varga Judit igazságügyi minisztert és elődjét, Trócsányi Lászlót, valamint Süli János korábbi Paks-minisztert és más egykori államtitkárokat is.

Ami nincs a vádiratban

A Völner-Schadl-ügynek olyan szálai is vannak, amelyek nem részei ugyan a vádiratnak, mégis sokat elárulnak a politikában és az igazságszolgáltatásban uralkodó viszonyokról.

A nyomozati iratokból kiderült például, hogy Schadl ki akart szorítani egy végrehajtót a praxisából, de úgy érezte, hogy egy bíró akadályozza ebben.

Ezért bosszúhadjáratot indított a bíró ellen, még Senyei Györgyöt, az Országos Bírósági Hivatal vezetőjét is felhívta, aki találkozót szervezett neki Tatár-Kis Péterrel, a Fővárosi Törvényszék elnökével. Senyei később vizsgálatot rendelt el Tatár-Kis és Schadl találkozója ügyében, de az eredményt titkosította. (Azóta nyilvánosságra került, hogyan beszélgetett erről a témáról Schadl és Völner: „Ne álljon már bele egy szájbabaszott kis járásbírósági fikabíró most már tényleg, hát az agyamat eldobom” - mondta a végrehajtói kar elnöke.)

Tudjuk azt is, hogy Schadl többek közt Völner egyik rokona és Rogán Antal miniszter kabinetfőnöke, Nagy Ádám érdekében is közbenjárt, hogy sikeres vizsgákat tegyenek az egyetemen. (Nagy ettől függetlenül kabinetfőnök maradt, sőt, igazgatósági tag lett a részben államosított Vodafone-ban.)

link Forrás

A lehallgatási jegyzőkönyvekben Schadl egy ponton Tónit, Barbarát és Ádámot emlegeti, állítása szerint utóbbival olyasmiről egyeztetett, ami akár egy 35 éves sztori is lehet.

Azóta sem derült ki hivatalosan, kit takar ez a három név, de sokakban gyanút ébresztett, hogy Rogán Antal (Tóni) feleségét éppen Barbarának hívják, a kabinetfőnökét Ádámnak, a miniszter pedig a Nemzeti Koncessziós Iroda vezetője is volt, amely abban az időben több, éppen 35 éves koncessziót készített elő.

Az ügyészség azóta ezen a szálon lezárta a nyomozást, nem talált bűncselekményt.