Újabb önkormányzati épületeket tesznek magukévá az egyházak Budapesten

belföld
2023 május 23., 12:24

A XVII. kerület fideszes többségének döntése értelmében ingyen átadnak több önkormányzati tulajdonban álló épületet, amikre a református, illetve a katolikus egyház korábban benyújtotta az igényét. Mindezt egy idén elfogadott törvény teszi lehetővé, ami alapján az egyházak olyan épületeket is igényelhetnek, amelyeket a rendszerváltás után még nem kértek vissza, vagy amelyek soha nem is voltak a tulajdonukban.

Lukoczki Károly, Rákosmente MSZP-s önkormányzati képviselője a kerületét érintő vagyonátadásról Facebook-posztban számolt be. „Semmi gond nincs azzal, ha az egyházak ajánlatot tesznek önkormányzati ingatlan megvételére, de az, hogy ezt jogszabályra hivatkozva, térítésmentesen igénylik, az nem más, mint zabrálás” – írta.

link Forrás

A Fidesz és a Jobbik által támogatott törvény megszavazása óta különböző egyházak több budapesti kerületben is bejelentkeztek önkormányzati iskolaépületek tulajdonjogáért, ezt Soproni Tamás, Niedermüller Péter és Pikó András ellenzéki polgármesterek is élesen kritizálták korábban.