Négynapos munkahét mellett érvel az unió foglalkoztatásért felelős biztosa

POLITIKA
2023 május 26., 14:59
Nicolas Schmit
photo_camera Nicolas Schmit, az unió foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztosa Fotó: CAISA RASMUSSEN/AFP

Törekednie kellene az Európai Uniónak arra, hogy minél több tagállamban bevezessék a négynapos munkahetet - jelentette ki a portugál Lusa hírügynökségnek adott interjúban Nicolas Schmit, az uniós foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztosa.

Schmit szerint különösen azokban a szektorokban volna ez sürgető, ahol egyre látványosabb a munkaerőhiány. A biztos azzal is érvelt, hogy a most munkaképessé váló generációk fejében már egészen máshogy viszonyul egymáshoz a magánéletre illetve a hivatásra fordított idő.

A kérdést azért is szegezték Schmitnek, mert erről komoly vita zajlik Portugáliában is, ahol már tesztelik a négynapos munkahét bevezetését. A biztos leszögezte, hogy nincs egységes illetve közösségi álláspont erről a tagállamok között.

Schmit azt is mondta, hogy minderről tagállami illetve társadalmi szinten érdemes döntéseket hozni: említett is konkrét példákat, így Németországot, ahol szakszervezetek lobbiznak a négyhetes munkahét bevezetése mellett, illetve a közlekedési szektort, ahol már ilyen munkabeosztással igyekeznek munkaerőt felvenni az egyes vállalatok.

Más területeken is azt tapasztalni, mondja Schmit, hogy mondjuk a kevésbé vonzó perspektíva vagy a képzettség hiány miatt inkább a munkaerőhiány a probléma, kevésbé a munkanélküliség. A négynapos munkahét ellenben csábítóbbá teheti ezeket a szakmákat. (Euractiv)