Azt a vadászt bízta meg a XIII. kerület a varjak csapdázásával, aki ellen nyomozás folyik a János kórháznál kilőtt vaddisznók ügyében

ÁLLAT
2023 május 31., 12:12
  • Forrnak az indulatok, amióta a XIII. kerületi önkormányzat vezetése egy állítólagos, többféle verzióban is előadott véres varjútámadás miatt varjúcsapdákat helyeztetett ki a kerületben.
  • A madarak kedvelőit az háborította fel, hogy az ijesztő, de jellemzően teljesen veszélytelen, költési időszakban jellemző varjútámadások miatt - mivel fialási időszak van - éhhalálra ítélik a csapdába esett varjak fiókáit.
  • A csapdába esetteket pedig megölik.
  • Maga az itt használt csapda is barbár rendszerű, ugyanis egy élő madár benne a csali.
  • Az ügyben a 444 tudomása szerint többen is feljelentették az önkormányzatot, több petíció is kering, és június 5-én megtartják a magyar történelem első varjúügyi tüntetését a kerületi városháza előtt.

A 444 információi szerint a XIII. kerületi önkormányzat azt a Punctum Vadgazdálkodási Szolgáltató és Tanácsadó Kft nevű céget bízta meg a kerület varjainak elfogásával és megölésével, amelynek egyik képviselőjét jól ismerhetik az állatok iránt érdeklődő olvasók: ő lőtt ki rendőrségi engedély nélkül egy teljes vaddisznócsaládot a János kórháznál 2022. nyarán, egy szerda reggeli napon, a járókelők szeme láttára, illetve idén január 4-én a Margitszigetre tévedt vaddisznóval is ő végzett. Ugyanerről az állatorvos-vadászról írtuk meg 2020-ban, hogy azért került konfliktusba állatvédőkkel egy Budapesten elütött, sérült borz ügyében, mert az állatot még élve bedugta egy nejlonzsákba, és videóra vették, ahogy befogja a száját.

photo_camera Élő borz a zsákban.

A vadászati cég, amelynek az állatorvos-vadász rokonai a tulajdonosai, több budapesti kerülettel is szerződésben áll. Illetve vannak kerületek, amelyekkel egyes családtagok egyéni vállalkozóként szerződtek.

A János kórháznál történt tavaly nyári eset miatt a vadászt feljelentették, de azóta nem lehetett hallani az ügyről, ezért most rákérdeztem a rendőrségnél. Mint kiderült, a II. kerületi rendőrkapitányságon továbbra is folyamatban van a nyomozás. De az is kiderült, miért lődözhetett a vadász ennek ellenére januárban a Margit-szigeten, rendőrök jelenlétében: az ügyben tavaly nyár óta "gyanúsítotti kihallgatás nem történt."

Lehotzky Pált telefonon azzal a kérdéssel kerestem meg, hogy mi történik a csapdával elfogott XIII. kerületi varjakkal. Azt válaszolta, erről az önkormányzatot kérdezzük. Amikor megjegyeztem, hogy az önkormányzat irányított hozzájuk, mondván, ők a csapdázásra kötöttek szerződést, de nem tudják, mi történik az elkapott varjakkal, mert az a vállalkozó felelőssége, azt mondta, siet, és letette a telefont. Ornitológus szakértők szerint a csapdázott varjakat minden esetben megölik, jellemzően zsákba kötve megfojtják őket. A csapdával elfogott varjakat a jogszabály szerint szén-dioxid-alagutas lefojtással kellene kíméletesen megölni.

A 444 tudomása szerint több magánszemély és szervezet is feljelentést tett már a XIII. kerületi ügyben. Egy ilyen személlyel beszéltem is, ő konkrétan állatkínzás és engedély nélküli orvvadászat miatt tett feljelentést.

Több online petíció is fut párhuzamosan. Egy Tóth József XIII. kerületi polgármesterhez intézett, “Állítsuk meg a városi varjak kínzását és embertelen kivégzését!” című cikkünk publikálásakor 1175 aláírónál járt, a peticiok.com-on indított, a “Budapest XIII. Kerületi Önkormányzata azonnal állítsa le a varjúcsapdázást!" című pár tucatnál. Június 5-ére tüntetést is hirdettek a Béke téri városházához a varjak értelmetlen és aránytalan pusztítása ellen. A varjúvédő lakosok ebben a Facebook-csoportban kovácsolják a terveiket.

A 444 egy madarakért aggódó kerületi lakostól megtudta, hogy az önkormányzat szabályos propaganda-hadjáratot folytat a varjak ellen. Azt a tudományosan igazolt - és minden városlakú által tapasztalatokból is ismert - tényt, hogy a varjak csak költési időszakban, a fészket elhagyó fiókáik védelmében agresszívak néhány héten át, egyszerűen tagadják. Egy lakónak a következőt írták levélben, tudományos unikumként előállva azzal a teóriával, hogy az ember által nevelt varjak egész évben támadják az embereket:

"Nem felel meg az igazságnak az sem, hogy ezek a támadások csak a fiatal egyedek védelmében történnének. Ahogyan az a most hozzánk érkezett üzenetekből is kiderül, sokan - félreértelmezett állatvédelemből - neveltek, nevelnek fel varjúfiókát. Ezeket az állatokat felnőtt korukban szabadon engedik, és azok, mivel hozzászoktak, hogy az ember jelenti számukra az élelemforrást, a legkevésbé sem tartanak sem az emberektől, sem a kutyáktól, és nagyon gyakran pusztán szórakozásból támadnak, riasztanak meg embereket."Amikor személyesen beszéltem az ügyben az önkormányzat egyik munkatársával, meglepett, hogy arról kezdett indulatosan beszélni, hogy a varjak pusztítják ki az énekesmadarakat a városokból, ezért a varjakat eleve irtani kell. Óvatosan megjegyeztem, hogy a varjak tényleg rabolnak fészket, csakúgy mint több más, Budapesten élő állatfaj is, illetve megkérdeztem, hogy de ez hogy jön a varjúirtáshoz, amire már nem kaptam választ. Most kiderült, hogy ez a "énekesmadár-gyilkossági" érv része az önkormányzat hivatalos áltudományos érvkészletének, olvasónknak ugyanis a következőt írta erről a helyhatóság:

"A dolmányos varjú fészekrabló, tömeges elszaporodása közvetlen oka a védett énekesmadarak, illetve a verebek eltűnésének. Nemcsak más fajok tojásait és fiókáit, de a felnőtt madarakat is prédálja, és ezek utódai valóban elárvulva pusztulnak el. Magas egyedszáma természetvédelmi szempontból sem kívánatos. A vonatkozó jogszabályok nemcsak nem tiltják, hanem egyenesen kötelezővé is teszik a vadászok számára ritkítását."Ha nem tudnánk, hogy aki ezt írta, az nem vadász, és a XIII. kerületben járunk, azt is hihetnénk, hogy Angyalföld és Újlipótváros két dzsungel. A kerület érvelése alapján pedig minden ragadozó állatot irtani kellene.

Az önkormányzat a jelek szerint úgy érzi, hogy annyira ért a madarakhoz, amennyire az ornitológusok sem. Olvasónknak legalábbis írásba adták ezt is, illetve azt, hogy szerintük a XIII. kerületben rendszeresen mászkálnak kisgyermekek felnőtt felügyelete nélkül, a vérvarjak potenciális áldozataiként:

"Ellentétben a „neves ornitológus” sokak által idézett véleményével, ezek a támadások váratlanul, hátulról történnek, nem lehet védekezni ellenük. Valójában lehetetlen, hogy például egy kerékpározó (ilyen támadásra is több alkalommal került már sor a kerületben, egy esetben balesetet is előidézve) kezeivel vagy esernyővel hadonászva riassza el a fejének hátulról nekirepülő varjat. Különösen nagy probléma, ha a támadás az Ön által is javasolt védekezésre képtelen, megrémült kisgyermeket, vagy idős személyt ér."Arról is heves jogszabály-értelmezési vita dúl az ügyben, hogy kell-e egyáltalán engedély városban, költési időben varjúcsapdázáshoz. Illetve hogy attól még, hogy bizonyos vadakra a vadászterületeken bizonyos szabályok érvényesek, lakott területen is ezek-e az irányadóak. Egy olvasónk azzal kereste meg az önkormányzatot, hogy tudomása szerint "a dolmányos varjú dúvad, de a költési időszakban így is zöldengedélyhez kötött a csapdázása". Mint kiderült, nincs engedélyük, de szerintük arra nincs is szükség:

"S. úr viszont azt mondta, hogy a kerület nem rendelkezik zöldhatósági engedéllyel a csapdák kihelyezéséhez, mert álláspontjuk szerint "erre nem vonatkozik a vadászati törvény", mert "emberek testi épségét" veszélyeztetik a madarak."Olvasónk emiatt bejelentést tett az engedély ügyében illetékes kormányhivatalnál.

A 444 tudomása szerint egyébként legalább két helyre helyeztek ki csapdát: az önkormányzat épületének tetejére és egy bölcsődére. Egyik olvasónknak az önkormányzatnál a héten mondták, hogy addig egy varjút sikerült befogniuk, más információk szerint már 2 madarat kaptak el így.

A XIII. kerület gyakorlatához képest a szomszédos IV. kerületben a figyelmeztető táblákban és a madarakkal való együttélésben hisznek. Őrsi Gergely II. kerületi polgármester pedig kedden nyilatkozta azt a Telexnek, hogy

"2. kerületben nem lesznek varjúcsapdák. Varjúügyben annyit tesznek, hogy a játszóterek és parkok környékén a hulladékgyűjtőkre tetőt helyeznek, hogy ne onnan guberáljanak az amúgy roppant okos madarak."