Élve dugta a zsákba az elütött borzot az állatorvos vadász Óbudán, az állatvédők feljelentették

ÁLLAT
2020 július 27., 12:33

Drámai hangvételű Facebook-posztban írja le a Speciális Állatmentő Egység (SÁE) nevű szervezet, hogy milyen kalandjuk volt a hétvégén Óbudán. Elbeszélésük szerint egy autó által elütött, sérült borzhoz hívták ki őket.

“Amikor kiértünk a mentőautóval, állatorvossal már ott volt egy ember, aki hamarabb odaért mint mi. Kiérkezésünk előtt az élő (!!!) állatot bezsákolta, majd a szemünk láttára berakta a csomagtartóba. Amikor felszólítottuk, hogy hagyja abba az állatkínzást, közölte, hogy nem adja át az állatot és elköszönt."

- kezdődik a kaland leírása. Svungos jelentek következtek, mert a leírás szerint az állatvédők követni kezdték a férfi kocsiját, miközben a 112-t hívták, majd az illető megállt és rendőrrel fenyegette meg őket, amiért zaklatják.

Végül megegyeztek abban, hogy együtt megvárják a rendőröket, a férfi addig átadta nekik a borzot, akit gyorsan megvizsgált a SÁE állatorvosa.

"Ebbe nagy nehezen belement, de közben folyamatosan megjegyzéseket tett és gúnyolódott.(...) Kifejtette, hogy nem győzi irtani ezeket az állatokat, ne legyünk már olyan hülyék, hogy mi pedig mentjük őket"

- írták a férfiről, hozzátéve, hogy "Az állatorvosunk tapintás útján törést nem érzékelt az állaton, a fejét ért ütés következtében sokkos állapotban volt, valószínű agyrázkódással."

A kiérkező rendőrök viszont azt állapították meg, hogy az állatvédőkkel konfliktusba került férfi jogszerűen akarta elvinni az állatot, ő ugyanis vadász, aki több budapesti kerülettel, így a III-kal és a II-kel is szerződésben áll, például hasonló, vadakkal kapcsolatos események kezelésére.

"A kiérkező rendőrök tanácskoztak a feletteseikkel, majd közölték, hogy a vad az állam tulajdona és az illetékes vadász (a jelen lévő úr) dönt az állat sorsáról. Elmondtuk, hogy azzal, hogy egy élő állatot egy szemeteszsákba tesz, ahol nem kap levegőt, megvalósul az állatkínzás. A rendőrség szerint nincs ebben hatáskörük, az illetékes vadász dönt...Ekkor az illetékes vadász ismét bezsákolta a szerencsétlen állatot és elhajtott." - írják a posztban.

Ebben a cikkben videó is látható arról, ahogy a vadász elviszi a zsákba dugott borzot.

A 444-nek sikerült elérnie az érintettet, Lehotzky Pált, aki tényleg állatorvos és közben bizottsági elnöki posztot tölt be a Vadászkamarában és vadászoktató is. Elbeszélése szerint éjjel fél egy tájban kapott hívást az elütött borzról. Mivel elvben fennállhat a veszettség esélye, illetve mert a borz más, emberre igen veszélyes betegségeket is terjeszthet, autóba ült, hogy elszállítsa az elütött borzot. A helyszínre érve állítása szerint azt tapasztalta, hogy az állatban ugyan van még valamennyi élet, de mivel puszta kézzel simán meg tudta fogni és zsákba tenni, az szerinte súlyosan sérült lehetett. Elbeszélése szerint terve az volt, hogy gyorsan hazaszállítja a borzot és egy injekcióval kíméletesen elaltatja. Azt ő sem tagadta, hogy az állat megmentése fel sem merült benne, mert úgy fogalmazott, hogy borzból, rókából és vaddisznóból "több van a kelleténél", ezért ezeket az állatokat "nem mentjük meg".

Azt tagadta, hogy a zsák száját bezárta volna. A borz szerinte amiatt szenvedett, mert az állatvédők miatt nem tudta gyorsabban hazavinni. Állítása szerint az állat egyébként elpusztult, mire hazaért vele.

"Ennél jobbat akkor nem tudtam megtenni" - foglalta össze a történteket a vadász a maga szemszögéből. Lehotzky végig nem rejtette véka alá az állatvédőkkel kapcsolatos ellenszenvét, többször kitérve arra, hogy azok szerinte "az érzékeny szívekre akarnak hatni ez egy százalékokért", majd több utalást is tett arra, hogy az állatvédelem szerinte kőkemény üzlet.

A Speciális Állatmentő Egység a posztjuk szerint etikai vizsgálatot kezdeményezett a férfi ellen és feljelentést is tett az ügyben.