A NASA szakemberei kiültek, hogy az UFO-jelenségekről beszéljenek, miközben szerintük is nehéz komolyan beszélni az UFO-jelenségekről

TUDOMÁNY
2023 június 01., 10:27

Először állt ki a nyilvánosság elé az amerikai űrügynökség új szakértői csoportja, amely az azonosítatlan repülő tárgyak észlelésével foglalkozik, illetve igyekszik azokra magyarázatot találni. Már az is sokatmondó volt, hogy mivel indult a panelbeszélgetés: a NASA egyik szakértője, a csoportot vezető David Spergel elítélte a jelenségeket vizsgáló tudósaikat érő online támadásokat, amiket a különböző online fórumokon tapasztaltak. Egyrészt a szakértők munkáját is akadályozhatja az online zaklatás, másrészt a jelenségek bejelentését, az erről való nyílt párbeszédet eleve stigmatizáltnak érzik, és sok esetben végletek mentén zajlik a kommunikáció is. Az egyik oldal földönkívüliekkel kapcsolatos összeesküvések eltitkolásával vádolja a NASA-t, míg a másik már a téma vizsgálatát is röhejesnek találja. Emiatt is alakulhatott ki, hogy nehezen működnek együtt az emberek bizonyos esetekben, például tapasztalataik szerint a repülőtársaságok pilótái vonakodnak bejelentéseket tenni.

Ez volt az egyik fő oka annak, hogy az UFO (unidentified flying object) kifejezés helyett inkább az UAP (unidentified aerial phenomena) megjelölés felé mozognak a jövőben, amit nagyjából úgy lehet lefordítani, hogy azonosítatlan légi jelenségek. A NASA szakértői szerint így talán kevésbé lesz terhelt az erről szóló kommunikáció. A szakértői csapatot vezető Spergel szerint a másik nagy nehézség, hogy nagyon kevés esetben állnak a rendelkezésükre használható adatok. Sokszor a katonai radarok, kamerák sem feltétlenül alkalmasak az ilyen jelenségek megfejtésére, mivel nem erre lettek kitalálva. A szemtanúk beszámolói vagy a sok esetben gyenge minőségű adatok pedig nem elégségesek ahhoz, hogy egy-egy jelenség eredetét biztosan meg lehessen állapítani.

A védelmi minisztériumtól Sean Kirkpatrick arról beszélt, hogy nagyjából 800 arra érdemes esetet vizsgált meg az elmúlt huszonhét évből, és ezeknek csak 2-5 százalékára nem találtak magyarázatot. Kirkpatrick meg is mutatott egy videót, ami 2022-ben készült a Közel-Keleten egy gömb alakú tárgyról, és a mai napig nem találtak rá magyarázatot.

Azt is igyekeztek leszögezni, hogy az azonosítatlan tárgyak a rendelkezésre álló adatok alapján nem köthetők földönkívüli civilizációkhoz, bármennyire is népszerűek ezek a teóriák. Viszonylag friss példa erre (meg az egész témát övező kommunikációra), amikor idén februárban az amerikai nemzetbiztonság szóvivőjének is arról kellett beszélnie a kínai kémballonos balhé után, hogy nem földönkívüli tárgyakat lőttek ki Amerika fölött. A Fehér Ház szóvivője, Karine Jean-Pierre is megkapta akkor a kérdést, ő is kategorikusan cáfolta, hogy földönkívüliekkel lenne dolguk, mire harsány kacagás tört ki a teremben. Erre egy E.T.-s poénnal kontrázott.

link Forrás

A NASA tavaly döntött úgy, hogy csoportot állít fel a jelenségek vizsgálatára, összesen tizenhat szakértőt kértek fel, köztük Scot Kelly sztárűrhajóst.

A szakértői csoport szerint leginkább nemzetbiztonsági és repülésbiztonsági okokból fontos a jelenségek kivizsgálása. Nyilvánosan elérhető adatokból dolgoznak, de ha valamilyen - nem használható - titkosított információba futnak bele, akkor az elsősorban azért van, mert érzékeny adatot tartalmazhat a jelenséget rögzítő repülőgépről. Várhatóan júliusra állítják össze jelentésüket.

Mindez független attól a vizsgálattól, amit a Pentagon indított idén áprilisban, és nagyjából 650 eset felderítésére koncentrál.