Népszava: A kormány további tanárhiányra készül

oktatás
2023 június 20., 06:09

A hétfői kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, a státusztörvény várható elfogadása miatt nem számítanak arra, hogy tömegesen mondjanak fel tanárok, de persze egyetlen tanár felmondásának sem örülnek. Gulyás ehhez azt is hozzátette, hogy az elmúlt években kisebb mértékben csökkent a tanárok száma, mint a gyerekeké.

Mindezek ellenére a Népszava azt írja, hogy a lapnak elismerte az Európai Bizottsággal való tárgyalásra rálátó egyik kormányzati tisztviselő, hogy a kabinetben további tanárhiányra készülnek, az Európai Bizottság pedig több jelentős módosítást sürget a tanárok státusztörvény-tervezetében.

Az első ilyen módosítás a lap infói szerint a szakszervezetekkel történő egyeztetési kötelezettség, a második a nevelés-oktatással lekötött heti munkaidő kérdése, ami jelenleg 22-26 órában van felosztva, a harmadik vitás kérdés pedig az új sávos bérrendszerrel kapcsolatos.

A tervezet szerint ugyanis egy Pedagógus I. kategóriában dolgozó tanár fizetése bruttó 410 ezer forinttól 1 millió 65 ezer forintig terjedhet a teljesítményétől függően. A Bizottság szerint viszont a sávok túl szélesek, és még több objektív szempontra lenne szükség a pedagógusok teljesítményének értékeléséhez és így a bérek megállapításához. A megkérdezett tisztviselő szerint a kormányban „foglalkoznak a kérdéssel”, amihez hozzátette, hogy azok a pedagógusok, akiknek a bére nem éri el a törvénytervezetben rögzített bérsávok alsó határát, már idén nyáron számíthatnak bérkorrekcióra.

A Bizottság azt is problémásnak tartja, hogy a tervezet szerint a munkáltatók, mint a tankerületi központok, járáson belül kirendelhetik a pedagógusokat másik intézménybe tanítani, akár 180 napra is.